Pesti Srácok

Toroczkai elhatárolódik a Jobbik „őszödi beszédétől”

Toroczkai elhatárolódik a Jobbik „őszödi beszédétől”

Toroczkai László elhatárolódik Mirkóczki Ádám állításától, mely szerint a „párt 2010 előtti retorikája nem volt igaz”. A Jobbik alelnöke a Facebook-oldalán jelentette ki, hogy a párt szóvivője nem az ő nevében beszélt. Mirkóczki múlt héten a Zugló TV-ben beismerte: „évekig nem azok voltak, akiknek láttatták magukat”.

– írta Facebook-oldalán Toroczkai László. A Jobbik alelnöke Mirkóczki Ádám kijelentésére reagált így, a Jobbik szóvivője ugyanis a következőt nyilatkozta múlt héten a Zugló TV-nek:

PestiSracok facebook image

Toroczkai László Facebook bejegyzése alatt rögtön megindult a kommentelés. A politikus követői úgy tűnik döntő többségben nem értenek egyet a Jobbik pálfordulásával, a hozzászólók közül többen bizalmatlanságukat fejezték ki a hirtelen irányváltás miatt.

Másoknak sem tetszik

A párthoz közeli emberek közül nem Toroczkai az egyetlen, aki nem ért egyet Mirkóczki szavaival, Novák Előd sem hagyta szó nélkül a szóvivő kijelentését.

- közölte a Jobbik volt parlamenti képviselője a Facebookon.

Gaudi-Nagy Tamás szerintMirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő azon mondata, miszerint „az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz“, azt is jelentheti, hogy Mirkóczki és néhány társa korábban hazudott, vagyis ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is.

Facebbok, PS; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.