Pesti Srácok

Tusk: elkerülhetetlenül zavarok fognak keletkezni az EU-brit kereskedelemben

Tusk: elkerülhetetlenül zavarok fognak keletkezni az EU-brit kereskedelemben

Elkerülhetetlenül zavar fog keletkezni a kereskedelemben az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, amennyiben a szigetország valóban elhagyja a belső piacot és a vámuniót - jelentette ki szerdán Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó uniós tárgyalási irányelvek tervezetét ismertetve.

A dokumentumban, amelyet még el kell fogadniuk a bennmaradó tagállamoknak, leszögezték, hogy a huszonhetek a lehető legszorosabb viszonyt szeretnék kialakítani a jövőben az Egyesült Királysággal. Ugyanakkor - mint írták - számításba kell venni a brit kormány álláspontját, amely „korlátozza a jövőbeli kapcsolatok mélységét”. Tusk hangsúlyozta: a brit kiválást követően is szoros együttműködésre van szükség a terrorizmus és a nemzetközi bűnözés elleni harc, a kül- és biztonságpolitika, illetve a kutatás, az innováció, az oktatás és a kultúra terén. Emellett fontos, hogy elkerüljék a zavarokat a légi közlekedésben, ezért erről mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat - mondta.

- közölte, hozzáfűzve: reméli, hogy becsvágyó egyezmény fog születni, de ez akkor is mindössze egy kereskedelmi szerződés lesz. Az uniós tervezetben azt javasolják, hogy a szerződés az áruk teljes körére terjedjen ki nulla százalékos vámmal, és „bizonyos mértékben” a szolgáltatásokra is. Sajtóértekezletén Tusk rámutatott:

PestiSracok facebook image

Mint mondta, a felek mindegyike számára bonyolultabb és költségesebb lesz a kereskedés, mint jelenleg. A tanács elnöke végezetül kiemelte, hogy a jövőbeli megállapodásban foglalt jogoknak és kötelezettségeknek mindenképpen egyensúlyban kell lenniük.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke később sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, a képviselőtestület jövő héten fog szavazni egy frissen beterjesztett, ötpárti határozattervezetről, amelyben az EP meghatározza a jövőbeli kapcsolatrendszerre vonatkozó elképzeléseit. Kijelentette, a lehető legszorosabb viszonyra törekszenek, de a brit álláspont miatt kizárólag egy szabadkereskedelmi egyezmény jöhet szóba. Hozzátette, ez lehet ugyan „mélyebb” a Japánnal vagy Kanadával kötött szerződésnél, a modellt azonban ezek a megállapodások jelentik.

Guy Verhofstadt, az EP Brexit-ügyi főtárgyalója leszögezte, hogy számukra a legfontosabb az állampolgárok jogainak megőrzése, ugyanis nem lehet különbséget tenni az alapján az uniós polgárok között, hogy még az EU-tagság jövő évi megszűnése előtt vagy csak az azt követő átmeneti időszakban érkeztek az Egyesült Királyságba.

Forrás: MTI; fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?