Pesti Srácok

Újabb svédországi magyar szólalt meg: "Mindennaposak a bevándorlási problémák"

Újabb svédországi magyar szólalt meg: "Mindennaposak a bevándorlási problémák"

Egyáltalán nem akarnak beilleszkedni a bevándorlók a helyi társadalomba, a rendőrség pedig tehetetlen, egymás után szerelnek le, hagyják el a rendőrség kötelékét - mondta az M1-nek Jordáky Béla, aki a 80-as években költözött Erdélyből Svédországba.

„A politikusoknak be kellene látniuk, hogy a társadalmi és a külpolitikai viszonyok nagymértékben megváltoztak. Azok az emberek, akik ide jönnek, csak nehezen vagy egyáltalán nem akarnak beilleszkedni a társadalomba - mondta a svédországi magyar. Pedig szerinte nem keveset kapnak a bevándorlók a svéd államtól. Még olyan is volt, aki három lakást kapott csak azért mert három felesége van.

Felidézte, hogy Svédországban volt olyan templom, amelyről levették a keresztet, hogy az ne zavarja a más vallásúakat. A tradíció szerint templomban tartották az iskolai évzárókat, azonban sok esetben ezt is betiltották.

Jordáky Béla szerint a svéd állam túlzottan is segítőkész, az iszlám vallás túlzott elfogadása ezért oda vezet, hogy előbb-utóbb a svéd társadalom fog alkalmazkodni.

A férfi a NoGo zónákról is beszélt, ahol szinte csak bevándorlók laknak, és a rendőrség sem tud rendet tenni, sőt sok esetben közbeavatkozni sem mer, ezért rohamosan fogy a rendőrük száma az országban, egyre többen adják be a leszerelésüket. Svédország közbiztonsága a bevándorlók érkezésével napról napra romlik, ráadásul az illegális bevándorlókkal együtt szervezetten érkeznek a potenciális terroristák Svédországba, illetve Európába - mondta a svédországi magyar.

M1, vezető kép: M1

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.