Pesti Srácok

Varga Mihály: Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez

Varga Mihály: Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez

Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez, csak azok szerint van kevés, akik bevándorlókkal oldanák meg a munkaerőhiány kérdését a nyugati országrészen - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn, Balatonfűzfőn, a Nekünk Magyarország az első című országjárás keretében.

Varga Mihály Kontrát Károly (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőjelölt fórumán, mintegy 150 ember előtt kiemelte, vannak még munkaerő tartalékok az országban, erre példaként említette a női foglalkoztatás bővítését, a közfoglalkoztatottak további visszavezetését a munkaerőpiacra, vagy a szépkorúak számára szövetkezeti formában biztosított nyugdíj melletti munkalehetőséget. A miniszter megemlítette még a munkavállalók mobilitását, amit a kormány a munkásszállót kialakítani szándékozó önkormányzatok vagy cégek támogatásával igyekszik biztosítani. Mint mondta, Kelet-Magyarországon magasabb a munkanélküliség, onnan szeretnék a munkaerő áramlást elősegíteni a nyugati régiókba.

Varga Mihály szerint hazánknak közép- és hosszútávon két nagy kihívással kell szembenéznie, az egyik a népességcsökkenés megállítása a gyermek- és családvédelmi támogatásokon keresztül, míg a másik a migráció kérdése, ami „olyan társadalmi, népesedési problémákat hozhat, amit sem Franciaország, sem Németország nem tud megállítani". Úgy vélte, ezekre a problémákra csak a jelenlegi kormánypártoknak van megoldása. A miniszter emlékeztetett arra, hogy egymillió új munkahelyet ígértek tíz év alatt és jó úton járnak, a nyolc évvel ezelőtti 3,7 millió helyett ma már 4,45 millió magyar dolgozik.

Szintén az ígéreteik között említette az adóbevallások kérdését, 2017-ben 4,5 millió magánszemélynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítette az szja-bevallását, ezt szeretnék a vállalkozásokra is kiterjeszteni. 2018 nyarától elektronikus számlát fognak kérni minden cégtől, mert el kívánják érni, hogy előbb az adóbevallások, majd 2022-től az összes adóügyintézés papír nélkül működjön a NAV-nál. Varga Mihály terveik közé sorolta az uniós átlagot meghaladó gazdasági bővülés fenntartását, a deficit nélküli költségvetés benyújtását a Parlamentnek 2020-tól, illetve a munkaadói járulék 11,5 százalékra csökkentését szintén 2020-ra. A tárcavezető hangsúlyozta, hazánknak szüksége lenne 3-4 olyan magyar márkanévre, amiről külföldön is azonnal eszébe jut az embereknek Magyarország. Példának hozta fel az Ikarus autóbuszokat, a Tungsram lámpákat és fényforrásokat és a Medicor orvosi eszközöket.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.