Pesti Srácok

"A Fidesz irányította hatóság beavatkozott a választási kampányba" - máris vádaskodik a börtönből szabadult Czeglédy Csaba

"A Fidesz irányította hatóság beavatkozott a választási kampányba" - máris vádaskodik a börtönből szabadult Czeglédy Csaba

Csütörtökön, nem sokkal hat óra előtt kiszabadult a szegedi börtönből a több mint hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított szocialista ügyvéd, Czeglédy Csaba. Hivatalosan is képviselőjelölt lett, így mentelmi jog védi, azaz minden ellene indult büntetőeljárást fel kellett függeszteni vele szemben. Czeglédy szabadulását a PestiSrácok.hu munkatársai élőben közvetítették, az erről készült videót hamarosan közzétesszük. Az MSZP-s politikus a sajtó munkatársainak ártatlanságát hangoztatta és azt állította, "neki, Czeglédy Csaba Adriánnak nincs semmilyen bűncselekményből származó vagyona". Hozzátette, azzal, hogy őt tavaly börtönbe csukták, "a Fidesz irányította hatóság beavatkozott a választási kampányba". Czeglédy portálunk kérdésére elmondta, hogy nem tervez külföldre utazni, menedékjoghoz sem folyamodik, mivel minden ide köti. Hangsúlyozta, arról még korai beszélni, hogy mi lesz, ha nem nyer egyéni mandátumot a választásokon.

Vezető kép: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.