Pesti Srácok

Gulyás: a nemzet jövője dől el vasárnap

Gulyás: a nemzet jövője dől el vasárnap

A Fidesz-KDNP egyetlen ellenzéki párttal sem kötne koalíciót - jelentette ki a Magyar Időknek Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője.

- vélte Gulyás Gergely a pénteken megjelent interjúban.

Kijelentette, hogy az ellenzéki pártok "egyik vezetőjéről, miniszterelnök-jelöltjéről sem feltételezhető, hogy kormányképes lenne".

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Szavai szerint "évek óta tapasztaljuk, hogy azok a szervezetek jelentik az ellenzék politikai, szakértői hátterét, amelyek Soros Györgyből élnek. Sőt ma már döntő befolyással bírnak az ellenzék politikájára is. Érdekes kérdés, hogy az ellenzék miért nem képes saját szakértői bázist felállítani, kinevelni, miért támaszkodnak szinte minden esetben Sorosra."

Gulyás Gergely kitért az interjúban az illegális bevándorlás témakörére is. Úgy fogalmazott, a migráció ügye annyival súlyosabb minden másnál, hogy nincs lehetőség korrekcióra." Ezért mondjuk azt, hogy a migráció kérdése a szó legszorosabb értelmében sorsdöntő, a választás tétje óriási. Amennyiben valaki elfogadja a kötelező betelepítési kvótákat, megszünteti a csak a kerítéssel garantálható hatékony határvédelmet, és ezzel kaput nyit a bevándorlás előtt, akkor ez már többet nem hozható helyre" - hangoztatta. Úgy vélte, hogy "a balliberális oldalnak és a teljesen opportunistává vált, a nemzetközi sajtóban a migránskvóták elfogadásáról beszélő Jobbiknak még ha egy pillanatra meg is fordulna a fejében, hogy ne fogadják el a kötelező bevándorlási kvótákat, a legcsekélyebb uniós nyomásgyakorlásra azonnal feladnák az eddig sem túl hitelesen képviselt álláspontjukat".

Az ellenzék és a kormánypártok nemzetfelfogása közötti különbséget firtató kérdésre Gulyás Gergely azt mondta: "A legfontosabb vita és a bevándorlással kapcsolatos nézetkülönbségek mögött is az áll, hogy hogyan képzeljük el Európa jövőjét. A magyar kormány a hagyományos kereszténydemokrata politika képviselője, amit már az európai jobboldali, konzervatív pártok egy része is feladott. Mi a nemzetek Európájában gondolkodunk. Az intézményesített európai együttműködésnek nincs alternatívája, ezért is jó, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy a kontinens ereje a nemzeti sokszínűségben rejlik."

MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.