Pesti Srácok

Ab: Rosszul döntött a Kúria, szabályosan kampányolt a Fidesz

Ab: Rosszul döntött a Kúria, szabályosan kampányolt a Fidesz

Alaptörvény-ellenesen korlátozta a Fidesz véleménynyilvánítási szabadságát a Kúria egy választási plakáttal kapcsolatos döntésében - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden közzétett határozatában.

A "Nekünk Magyarország az első!" feliratú, magyar zászlót és Orbán Viktor miniszterelnök nagyméretű fotóját ábrázoló választási plakáttal kapcsolatos kúriai döntést az Ab megsemmisítette. Az eljárás azért indult, mert egy kérelmező márciusban azzal fordult a választási szervekhez, hogy a plakát alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, a jelölőszervezet támogatására buzdít-e, vagy a kormányzati kommunikáció része. E miatt a kérelmező szerint a plakát sérti a választási eljárásról szóló törvénynek a választás tisztaságára és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó elveit.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a beadványt, ez ellen azonban a kérelmező a Kúriához fordult jogorvoslatért, a legfelsőbb bírói fórum pedig megváltoztatta az NVB döntését. A Kúria határozata szerint a Fidesz kifogásolt választási plakátja sérti a választás tisztaságára és a jóhiszemű, rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket, melyeknek kizárólag olyan kampányeszköz felel meg, amelyből magából egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz. A Kúria a plakát kiadóját - a Fideszt - eltiltotta a további jogsértéstől.

A Fidesz a Kúria döntését megtámadta az Ab-n. A kormánypártnak ezzel kapcsolatban április 1-jén kiadott közleménye szerint a Fidesz minden választási plakátján az eddigi kampányokban megszokott gyakorlat szerint, a törvényi előírásoknak megfelelően szerepel impresszum, amelyből kiderül, hogy a Fidesz plakátjáról van szó. Továbbá az is olvasható rajta, hogy "április 8-án kétszer is szavazzon a Fideszre!". Így egyértelmű, hogy a Fidesz támogatására felszólító választási plakátról van szó - írták. Az Ab kedden nyilvánosságra hozott határozata szerint a Kúria döntése alkotmányellenesen korlátozza az érintett jelölőszervezet - a Fidesz - véleménynyilvánítási szabadságát, ezért a kúriai döntést megsemmisítette.

PestiSracok facebook image

Az Ab indoklásában többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvényben nem szerepel olyan korlátozás, amelyet a Kúria a törvény alapelveiből értelmezés útján kiolvasott, továbbá kampányidőszakban - az azon kívüli időszak szabályaihoz képest - bővül a véleménynyilvánítás lehetősége. Az Ab indoklásában szerepel az is, hogy bár a választás tisztaságára, a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveknek kizárólag az olyan plakát felel meg, amelyből magából, egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, hogy kinek a támogatására ösztönöz, azonban ez a követelmény sokféle formában teljesíthető, például a jelölőszervezet emblémájának feltűnő feltüntetésével, vagy a jelölőszervezet elnöke, jelöltje képmásának felhasználásával. Tehát a plakátnak összességében kell azt az információt közvetítenie, hogy kinek a támogatására ösztönöz.

A határozat előadóbírája Varga Zs. András alkotmánybíró volt. Az Ab teljes ülésén meghozott határozatát a testület mind a 15 tagja támogatta. Az Ab április 9-ei keltezésű határozata a testület honlapján teljes terjedelmében olvasható.

MTI; Vezető kép: kormányinfo

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.