Pesti Srácok

Aki 7 órakor még sorban áll, leadhatja szavazatát

Aki 7 órakor még sorban áll, leadhatja szavazatát

Az a választópolgár, aki este 7 órakor sorban áll a szavazókör előtt, még leadhatja szavazatát - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón, a Nemzeti Választási Központban. Mint mondta, 7 órakor - a szavazókörök zárásakor - a választási iroda egy munkatársa beáll a sor végére, és utánuk már senki nem állhat be a sorba, de a már sorban állók leadhatják voksaikat.

Pálffy Ilona arról beszélt, magas a választási részvétel, a 13 órás adatok szerint a választásra jogosultak több mint 42 százaléka már szavazott, emiatt nem csak az átjelentkezőket fogadó szavazókörökben van sorban állás. Hozzátette, a XI. kerületben - ahol több mint 10 700 átjelentkező szavazó van - közel egy kilométeres a sor, annak ellenére, hogy a 38 tagú szavazatszámláló bizottság - a névjegyzék szétbontása után - három teremben végzi a szavaztatást. Hozzátette, az átjelentkezők 46 százaléka már leszavazott a XI. kerületben. Megjegyezte, a választási irodák megpróbálják kezelni a helyzetet, például plusz asztalokkal, de a választópolgárok türelmét kérte.

Elmondta, aki este 7 órakor sorban áll, az leadhatja szavazatát. Mint mondta, 7 órakor - a szavazókörök zárásakor - a választási iroda egy munkatársa beáll a sor végére, és utánuk már senki nem állhat be a sorba, de a már sorban állók leadhatják voksaikat.

Szólt arról is, hogy addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát. Az NVI elnöke kitért arra is, hogy szombat 11 óráig léphettek vissza a jelöltek, utána a választási iroda munkatársainak kellett kihúzniuk a visszalépett jelölteket. Mivel 8 millió szavazólapon kellett jelölteket lehúzni, ezért előfordulhatott, hogy néhány esetben tévedtek, ezért arra kérte a választókat, ellenőrizzék a szavazólapokat, hogy a megfelelő jelöltek vannak-e kihúzva.

PestiSracok facebook image

Pálffy Ilona szólt arról is, hogy 120 ezer levélszavazat érkezett már vissza az NVI-hez, a külképviseleteken ma még le lehet adni a levélszavazatokat. Arra a felvetésre, hogy többen nem kapták meg a szavazási levélcsomagjukat, azt mondta, a jogorvoslati határidők miatt csak március 17-én emelkedett jogerőre az országos lista, így csak akkor tudták a szavazólapokat kinyomtatni és postázni. Felhívta a figyelmet arra, hogy már négy évvel ezelőtt is javasolta, hogy öt nappal hosszabbítsák meg a kampányt és ne a szavazás előtti 32. nap, hanem a szavazást megelőző 37. nap legyen az országos listabejelentés utolsó időpontja. Erre a törvénymódosításra azonban nem került sor - jegyezte meg.

Forrás/fotó: MTI;

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.