Pesti Srácok

Alakul a horrorkoalíció: Az Együtt, az MSZP-PM és a DK több választókerületben is megállapodott a visszaléptetésekről (Frissítve!)

Alakul a horrorkoalíció: Az Együtt, az MSZP-PM és a DK több választókerületben is megállapodott a visszaléptetésekről (Frissítve!)

Egy sor helyen visszalépteti az Együtt jelöltjeit a kormányváltás érdekében - jelentette be Juhász Péter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján, melyet többek közt Karácsony Gergellyel, Gyurcsány Ferenccel és Molnár Gyulával tartott. Frissítés: később az LMP közölte, visszaléptetik jelöltjüket Csepelen, így egyetlen baloldali jelölt áll majd Németh Szilárddal szemben.

Az Együtt elnöke kifejtette, jelöltjeiket az MSZP-PM, valamint a Demokratikus Koalíció javára léptetik vissza az egyéni választókerületekben:

  • Az MSZP javára: Hiller István, Szabó Tímea és Molnár Gyula körzetében, valamint Nyíregyházán, Debrecenben és Szigetszentmiklóson
  • A DK javára: Niedermüller Péter, Bauer Tamás és Gy. Németh Erzsébet körzetében, illetve Győrben és Dunakeszin is DK-s jelölttel nézhet szembe a Fidesz jelöltje.

Juhász Péter arról is beszélt, bíznak abban, hogy három helyen az Együtt politikusai (Csepelen Szabó Szabolcs, a XVI. kerületben Vajda Zoltán, valamint Bod Tamás is) egyedül állhatnak majd szemben a fideszes jelölttel. Az Együtt elnöke kifejtette: pártja az egyéni választókerületek több mint háromnegyedében, 76 helyen lépett vissza eddig. Az LMP-t és a Momentumot rendkívül felelőtlennek nevezte, majd felszólította a két pártot, hogy ők is gyakoroljanak hozzájuk hasonló gesztust, vagyis lépjenek vissza jelöltjeik javára a kormányváltás érdekében. A sajtótájékoztatón V. Naszályi Márta maga jelentette be, hogy bár ő a legesélyesebb jelölt, mégis visszalép a Belvárosban Csárdi Antal LMP-s képviselőjelölt javára. Gyurcsány Ferenc pedig Nemes Gábor visszaléptetését közölte, majd arról beszélt, hogy a következő napokban még további visszalépések is várhatók.

PestiSracok facebook image

Frissítés: az LMP is visszalép Csepelen

Délelőtt Bangóné Borbély Ildikó MSZP-PM jelölt, az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatója után pedig az LMP is bejelentette, hogy visszalépnek Csepelen az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs javára. Ez azt jelenti, hogy a választókerületben egyetlen balos ellenzéki jelölt maradt Németh Szilárd Fidesz-alelnök ellen.

Forrás és vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.