Pesti Srácok

Asad nem éri meg, hogy tárgyaljanak vele – Az USA bombáz, szankcionál, de nem akar háborút

Asad nem éri meg, hogy tárgyaljanak vele – Az USA bombáz, szankcionál, de nem akar háborút

„Nem keressük a háborút, ez az utolsó dolog, amit az elnök akarna" – fogalmazott az USA ENSZ-nagykövete. Nikki Haley ugyanakkor kizárta az Aszad elnökkel folytatandó közvetlen tárgyalások lehetőségét. Mint megjegyezte, Aszad „nem éri meg", hogy tárgyalásokat folytassanak vele. Bejelentette azt is, az Egyesült Államok várhatóan újabb szankciókat léptet életbe Oroszország ellen Szíria miatt.

Nikki Haley a CBS televízió Szemben a nemzettel című, vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában közölte, Steve Mnuchin pénzügyminiszter hétfőn jelenti be az Oroszországot sújtó újabb szankciókat. Érvelésében az ENSZ-nagykövet kifejtette, Moszkva változatlanul támogatja Bassár el-Aszad szír elnököt és rendszerét, ideértve a vegyifegyver-programot is. Haley közlése szerint a várható szankciók mindazon orosz vállalatokat érintik majd, amelyeknek bármiféle közük volt a szír vegyifegyver-programhoz, akár csupán berendezések eladása, szállítása révén is. A péntekről szombatra virradóra végrehajtott légi csapásokról Haley azt mondta, céljuk „nem háború megindítása" és „emberek legyilkolása" volt.

-fogalmazott. Ugyanakkor kizárta az Aszad elnökkel folytatandó közvetlen tárgyalások lehetőségét. Aszad „nem éri meg, hogy tárgyalásokat folytassanak vele" - mondta. Leszögezte, hogy Washington „korábban minden diplomáciai eszközt igénybe vett, de most már a cselekvésnek jött el az ideje".

PestiSracok facebook image

-fogalmazott, de hozzátette, hogy a szíriai helyzet rendezéséről folyó genfi tárgyalásokon az Egyesült Államok változatlanul jelen lesz. Az interjúban a nagykövet megismételte a Pentagon (védelmi minisztérium) szombati állásfoglalását, miszerint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország által együttesen végrehajtott légi csapások célja a szír vegyifegyver-program infrastruktúrájának szétzúzása volt.

-fogalmazott, szó szerint megismételve Kenneth McKenzie altábornagynak, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága igazgatójának szavait, amelyek a Pentagon szombati sajtótájékoztatóján hangzottak el. Nikki Haley leszögezte, Damaszkusz mindmostanáig visszautasította, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, de

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.