Pesti Srácok

Az ÁSZ készen áll az elszámoltatásra

Az ÁSZ készen áll az elszámoltatásra

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését - tudatta a szervezet közleményben hétfőn. Az ÁSZ az országgyűlési választást követő egy éven belül ellenőrzi a jelöltek és jelölő szervezetek választásra fordított pénzeszközeinek felhasználását.

Az ÁSZ a választáson induló és azon mandátumhoz jutó jelöltek, valamint az egy százalék feletti listás eredményt elérő jelölő szervezetek elszámolásait ellenőrzi. A kampánypénzek ellenőrzése során a számvevőszék minden esetben utólagos pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzést végez, amelyet a jelöltek és jelölő szervezetek elszámolásaira, bizonylataira, egyéb dokumentumaira, közzétett adataira, valamint a sajtótermékek által megküldött, az ÁSZ honlapján közzétett adatokra alapoz. Az ÁSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártok ellenőrzése során a kampányidőszakra vonatkozóan értékelni fogja a nem pénzbeli, vagyoni támogatások elfogadását, a tiltott támogatásokra vonatkozó törvényi előírások betartását. Az ÁSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint azon sajtótermékeknek, amelyek a választást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést tettek közzé, a választást követően 15 napon belül kell tájékoztatniuk a számvevőszéket a közzétett politikai hirdetésekről.

Forrás: asz.hu, fotó (Illusztráció): Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.