Pesti Srácok

Bloomberg: Orbán gazdasági modellje Trump álmát valósítja meg

Bloomberg: Orbán gazdasági modellje Trump álmát valósítja meg

Orbán Viktor gazdasági modellje Donald Tump amerikai elnök álmát valósítja meg - írta Magyarországgal foglalkozó elemzésében pénteken a Bloomberg hírügynökség, amelynek újságírója szerint a magyar gazdasági modell néhány eszköze az Egyesült Államokban is működőképes lenne.

„A magyar kormányfő folyamatosan nyeri a választásokat, a globalizálódás áldozatait előnyben részesítő unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően” - állapította meg az elemző, majd feltette a kérdést: vajon megvalósítható-e Donald Trump amerikai elnök álma, hogy visszaszorítsa a globalizálódást és megsegítse annak kárvallottjait? A szerző szerint a „2010 óta immár harmadik földcsuszamlásszerű győzelmével Orbán Viktor magyar kormányfő bebizonyította, hogy ezt meg lehet tenni, legalábbis egy ideig”. Az elemzés utalt arra: Orbánt azzal vádolják, hogy önkényuralmi kormányt alakít, orosz stílusú propagandagépezetet hoz létre és az állampolgárok alapvető idegengyűlölő ösztöneire épít.

A cikk emlékeztetett rá, hogy 2010-ben, amikor az Orbán-kormányt megválasztották, Magyarország az összeomlás szélén állt. Az ország a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által irányított, görög stílusú adósságprogramban „evickélt”. De azután nagyon határozottan elindult az ország pénzügyeinek rendbe tétele felé.

PestiSracok facebook image

Ehhez a magyar kormány államosította a magán-nyugdíjpénztárakat, 15 százalékos egykulcsos jövedelemadót vezetett be, és 27 százalékra emelte az áfát, amely így Európában a legmagasabb lett. Emellett különadókat kényszerített a külföldi vállalatok által uralt szektorokra - például az energetikára, vagy a pénzügyi szektorra és újraállamosított néhány kulcsfontosságú vállalatot is, amelyet aztán magyar beruházóknak, a Bloomberg szerint gyakran a szövetségeseinek és a barátainak adott el.

György László, a Századvég vezető közgazdásza

A szerző Budapesten beszélgetett a Századvég intézet vezető közgazdászával, György Lászlóval, és idézte a véleményét.

- fogalmazott az amerikai újságírónak György László. Hozzátette: ezt a „szuperkapitalista” rendszert a globális vállalatok uralma jellemzi, amelyeknek a költségek csökkentésére való törekvése oda vezetett, hogy a bérek növekedése elmaradt a termelékenység növekedése mögött.

- idézte a Bloomberg György László érvelését. Ugyanakkor az ipar kulcsfontosságú ágazataiban döntő pozíciókat elfoglaló külföldi vállalatok jóval kevesebb adót fizettek, mint a magyar vállalkozások: a gyógyszeriparban például 2010-ben 18 százalékos adót fizettek, miközben a magyar középvállalkozásoknak 52 százalékos volt az adójuk.

- fejtette ki az amerikai elemzőnek a magyar közgazdász. A Bloomberg a magyar gazdaságpolitika bemutatásakor kiemelte a jövedelemadó csökkentését, a családoknak nyújtott - és a Bloomberg által „nagylelkűnek” nevezett - adókedvezményeket, és a külföldi adósságállomány csökkentését. Megjegyezte, hogy az Orbán-kormány 2010 óta 750 ezer munkahelyet teremtett.

- állapította meg az elemzés.

Chikán Attila, fotó: MTI

A Bloomberg ugyanakkor idézte Chikán Attilát, az Orbán-kormány egykori gazdasági miniszterét is, aki azt fejtegette: ma már nem dolgozna Orbán Viktornak, mert szerinte radikálisan különböznek a gazdasági elképzeléseik. Chikán korruptnak minősítette a tőkének a barátok számára történő újraelosztását, kifogásolta a magánnyugdíjpénztárak államosítását, és úgy vélte, hogy a gazdasági egyensúly megteremtése az oktatás és az egészségügy kárára történt. A volt kormánytag, aki jelenleg egyetemi professzor túlzónak tartotta a munkanélküliségi adatokat is, mondván, hogy a 750 ezer új munkahelyben „benne van” a magyarországi lakhellyel rendelkező, de külföldön dolgozó 70 ezer ember munkahelye is.

- tette hozzá Chikán Attila. A Bloomberg leszögezte: talán Európa bölcs is, ha finanszírozza az olyan nacionalista kormányok kísérleteit, mint a magyar, vagy a lengyel, mert így megláthatja, hogy eredményeik fenntarthatók-e az ortodox gazdaságpolitikát folytató szomszédos országokéi mellett.

- fogalmazott az elemzés. A hírügynökség véleményoldalán megjelent cikk hangsúlyozta: az Orbán-kormány tapasztalatai relevánsak lehetnek az Egyesült Államok számára is: A magyarok néhány módszere működhetne itt is, ha a republikánusoknak lenne bátorságuk kipróbálni őket - állapította meg az elemzés.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.