Pesti Srácok

Boros Bánk: A hódmezővásárhelyi események után a kormánypártok is magukhoz tértek

Boros Bánk: A hódmezővásárhelyi események után a kormánypártok is magukhoz tértek

A legnagyobb kérdés idén, hogy melyik párt tudta mozgósítani szavazótáborát – nyilatkozta az M1-nek Boros Bánk levente. A Médianéző igazgatója kifejtette, a hódmezővásárhelyi események után a kormánypártok is magukhoz tértek, és kérdésesnek nevezte, hogy a magas részvétel valóban az ellenzéki pártoknak kedvez.

A portál felidézi, részvétel minden eddiginél magasabb, délután egy óráig a választópolgárok mintegy 42,32 század százaléka adta le szavazatát. Boros Bánk Levente a választással kapcsolatban elmondta, a legnagyobb kérdés idén, hogy melyik párt tudta mozgósítani szavazótáborát. A Médianéző igazgatója kifejtette, nem számított ekkora részvételre, hiszen pár napja még 65 százalékos részvételről beszéltek, ugyanakkor még az is megtörténhet, hogy 70 százalék alatt marad a részvétel, ugyanis a számok csökkenő tendenciát mutatnak.

Boros Bánk Levente elmondta, a kormánypártok a hódmezővásárhelyi események után „magukhoz tértek”, nagyon komoly energiát fordítottak az utóbbi időben a mozgósításra, és „nagyon beleálltak” a mozgósításba. Megjegyezte, az ellenzék azt gondolja, hogyha magas lesz a részvétel, az előnyükre válhat, azonban kérdéses, hogy át tudták-e adni az üzeneteiket a választóknak.

Forrás: hirado.hu; fotó: magyarhirlap.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.