Pesti Srácok

Civil kör: Az ellenzék hírből sem ismeri a tisztességet

Civil kör: Az ellenzék hírből sem ismeri a tisztességet

Hódmezővásárhely jó példa az ellenzék tisztességtelenségére. A pártok fel sem mertek menni a színpadra, hanem a függöny mögé bújva lesték, vajon a hallgatólagosan általuk is támogatott, de egyébként független jelölt mit csinál. Ez minden, csak nem tisztességes a részükről - jelentette ki az ECHO TV Civil kör című műsorában Ferencz Orsolya, az ELTE tudományos főmunkatársa.

Ez egy kétségbeesett küzdelem, egy utóvédharc, amit folytat az ellenzék – mondta Trombitás Kristóf. A blogger véleménye az, hogy az ellenzéki pártok mostanra annyira belelovallták magukat abba a propagandába, hogy az Orbán-rendszer leváltása a cél, hogy innen most már nem mondhatják azt a választóiknak, hogy „mi arra játszunk, hogy minél erősebbek legyünk a választások után„. A mandiner.hu munkatársa szerint a választási matematika erőltetése, a publikációk a jelenlegi helyzetről mind azt szolgálják, hogy elfedjék a realitásokat, amellyel a pártközpontokban nagyon is tisztában vannak. A valóság pedig az, hogy ezt a választást az ellenzék nem tudja megnyerni.

Ferencz Orsolya szerint úgy biztosan nem tudja megnyerni a választást az ellenzék, ahogy egy tisztességes választást a pártok meg tudnak nyerni. Tisztességesen egy választást a pártok vagy pártszövetségek úgy nyernek meg, hogy deklarálják a saját programjukat, a saját víziójukat az országuk sorsáról, arról, hogyha nekik adnak bizalmat a választók és kormányra kerülnek, akkor mit tennének az országgal. Egy ilyen nemes versenyben meg lehet nyerni egy választást tisztességesebben is. Itt azonban erről már rég nincs szó. Hódmezővásárhely beteg példa volt. Ott már fel sem mertek menni a színpadra, hanem a függöny mögé bújva lesték, vajon a hallgatólagosan általuk is támogatott, de egyébként független jelölt mit csinál. Ez minden, csak nem tisztességes a részükről – fejtette ki az űrkutató. A teljes beszélgetés az ECHO TV oldalán visszanézhető. Forrás: Echo Tv, Magyar Idők; Vezető kép: Echo Tv
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.