Pesti Srácok

Csalássorozat miatt cégvezetőket ítéltek fegyházbüntetésre Nyíregyházán

Csalássorozat miatt cégvezetőket ítéltek fegyházbüntetésre Nyíregyházán

Két évtől négy és fél évig terjedő fegyházbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön, nem jogerősen hat cégvezetőt, akik ingatlanbefektetések ígéretével összesen mintegy nyolcszázmillió forintot csaltak ki csaknem hatszáz sértettől - közölte a törvényszék sajtószóvivő-helyettese az MTI-vel.

Sternné Deák Andrea elmondta, az elsőfokú bíróság az üzletszerűen, folytatólagosan és bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette miatt indult ügyben az első-, a harmad- és a negyedrendű vádlottra egyaránt három év hat hónap, a másodrendű vádlottra négy év hat hónap, az ötödrendűre két év, a hatodrendűre két év hat hónap fegyházbüntetést szabott ki, a hetedrendű vádlottat pedig bűnpártolás vétsége miatt próbára bocsátotta. Egyes vádlottakkal szemben vagyonelkobzást, illetve foglalkozástól eltiltást rendelt el a bíróság, amely a vádlottakat a teljes kárösszeg megfizetésére kötelezte.

A megállapított tényállás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott 2003-ban közös vállalkozást hozott létre, amellyel először élelmiszer-kereskedelmet akartak folytatni, majd felfigyeltek az ingatlanbefektetésben rejlő lehetőségekre. Országos irodahálózatot hoztak létre azzal a céllal, hogy a befektetők pénzét összegyűjtsék és saját céljaikra fordítsák - ismertette a szóvivőhelyettes. Az ötödrendű vádlott az alapító tagok beszervezésével foglalkozott, a hatodrendű a működés jogi hátterét biztosította. A hálózat beindítását hatalmas reklámkampánnyal, óriásplakátokkal és újsághirdetésekkel egészítették ki.

A három, hat és tizenkét hónapra meghirdetett, magas hozam reményében több mint hatszáz sértett akarta pénzét befektetni a vádlottak által működtetett szövetkezetben, amelynek a bankszámlájára 50 ezer és 20 millió forint közötti összegeket fizettek be. A gyanúsítottak a csalásból származó pénz eredetének leplezésére a sértettek által befizetett összegeket különböző bankszámlákra utalták át. Sternné Deák Andrea hozzátette, a bíróság a büntetés meghatározásakor figyelembe vette, hogy az ügyben jelentős idő telt el, mivel az eljárást a korábbi ítélet hatályon kívül helyezése miatt meg kellett ismételni.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: szolnokinaplo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.