Pesti Srácok

Elfogtak egy terroristát, aki a szeptember 11-i merényletekhez köthető

Elfogtak egy terroristát, aki a szeptember 11-i merényletekhez köthető

Kurd erők elfogták Észak-Szíriában Mohammed Haydar Zammar szíriai-német kettős állampolgár dzsihadistát, aki a feltételezések szerint segédkezett az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek előkészítésében - közölte csütörtökön a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője.

"Zammart néhány napja vették őrizetbe Észak-Szíriában, miután egy ideje már megfigyelték őt" - mondta az illetékes a dpa német hírügynökségnek. Egy másik kurd katonai illetékes szerint az Iszlám Államhoz csatlakozott dzsihadistát biztos helyre szállították a terrorszervezet egykori fellegvárának, Rakkának a közelében, ahol most a kurd biztonsági szolgálat, az Asajis kihallgatja. Mindkét kurd forrás hallgatott arról, hogy pontosan mikor sikerült kézre keríteniük a dzsihadistát.

Zammar 1960-ban született Aleppóban, tízévesen Németországba költözött. Úgy tudni, már fiatalon csatlakozott az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, és segített a 2001. szeptember 11-i merényletek végrehajtóinak toborzásában. Azt viszont homály fedi, hogy magáról a terrortámadásról előzetesen mennyit tudott. 2001-ben Marokkóban őrizetbe vették, állítólag amerikai ügynökök segítségével. Ahelyett viszont, hogy kiadták volna az Egyesült Államoknak, a szíriai hatóságok kezére került. Szíriában 12 év szabadságvesztésre ítélték, mert tagja volt az országban betiltott Muzulmán Testvériség szervezetének is. Szíriai aktivisták szerint 2013-ban a damaszkuszi kormány és iszlamista lázadók fogolycsere-megállapodásának keretében szabadult.

A szíriai kurd milíciák állítása szerint az Iszlám Állam számos harcosát sikerült elfogniuk, köztük Európából érkezett dzsihadistákat is. Viszont arra panaszkodnak, hogy nincsenek meg a feltételeik huzamosabb fogva tartásukhoz. Mint mondták, a náluk raboskodó mintegy négyszáz Európából érkezett iszlamista között vannak britek, németek és franciák is.

PestiSracok facebook image

A szíriai arab és kurd harcosokból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres ellenzéki ernyőszervezet egyik tisztségviselője megerősítette a dpa számára, hogy a külföldi szélsőségesek számukra "nagy problémát jelentenek, mert származási országaik nem igazán akarnak együttműködni annak érdekében, hogy visszavegyék és bíróság elé állítsák őket". Hozzáfűzte: "Egész egyszerűen országaik azt akarják, hogy maradjanak és haljanak meg Szíriában". Ebrahim Ebrahim észak-szíriai kurd tisztségviselő a dpa-nak elmondta, hogy bizonyos európai államok, köztük Franciaország is világossá tette: nem akarják ezeknek a szélsőségeseknek a visszatérését.

MTI; Vezető kép: AP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.