Pesti Srácok

Elmarasztalta a választási bizottság az óbudai Fidesz-irodában balhézó Szabó Tímeát

Elmarasztalta a választási bizottság az óbudai Fidesz-irodában balhézó Szabó Tímeát

Elmarasztalta, és eltiltotta a további jogsértéstől Szabó Tímeát a Budapesti 10-es Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága, miután a Párbeszéd társelnöke a napokban a Fidesz-KDNP óbudai képviselőjelöltjét zaklatta, és a Fidesz helyi irodájánál randalírozott – értesült a PestiSrácok.hu. Az ugyancsak az említett körzetben induló Szabó előzetes bejelentkezés, egyeztetés nélkül érkezett Menczer Erzsébethez, a Helsinki Bizottság egykori üdvöskéje az általa élő közvetítésben a Facebook-on közölt videók tanúsága szerint is csak balhézni érkezett ellenfeléhez, és rögtön azt kezdte kifogásolni, hogy a Fidesz jelöltje miért nem fogadja őt azonnal. Menczer munkatársai közölték vele, hogy kampánymegbeszélés van, ezért szíveskedjen az iroda előtt várakozni, de ő erre nem volt hajlandó, hanem hosszasan feltartotta az irodában dolgozókat, akikről azok hozzájárulása nélkül felvételeket készített, és azokat nyilvánosan is megosztotta.

Később megérkezett Menczer Erzsébet, aki készségesen elbeszélgetett Szabó Tímeával, a Párbeszéd képviselőjelöltje azonban kapásból olyan hazugságokkal akarta felkérdezni ellenfelét, mint az olyanok, hogy a fideszes jelölt őt lejárató anyagokat gyártat, amelyet az óbudaiak postaládáiba dobat be a Fideszt támogató fiatal aktivistákkal. Szabó a suttogó ellenzéki hazugságkommandó hírmondó hálózatának állításai alapján azzal is megvádolta az Óbudán önkormányzati képviselőként dolgozó Menczert, hogy lakást utaltatott ki a fiának. Menczer Erzsébet megpróbált értelmesen elbeszélgetni az egyre indulatosabb Szabó Tímeával, és elmagyarázni neki, hogy állításai könnyen leellenőrizhető hazugságok, de a Párbeszéd képviselőjelöltje láthatóan nem azért érkezett a Fidesz irodájához, hogy kérdéseket tisztázzon, hanem azért, hogy botrányt kreáljon, és azt meg is ossza a nyilvánossággal. Menczer Erzsébet ugyancsak a Facebook-on tette közzé álláspontját a történtekről.

A választási bizottság megállapításai szerint Menczer Erzsébet képviselőjelöltként ugyan közszereplő, de Szabó Tímea viselkedése kimerítette a zaklatás fogalmát, amit azzal is tetézett, hogy kitartóan megpróbálta megakadályozni a Fidesz helyi kampánycsapatának munkáját. Szabó Tímea személyiségi jogokat is megsértett, mert Facebook-közvetítéseiben olyan emberek is láthatók, akikről azok hozzájárulása nélkül nem készíthetett volna felvételeket. A megállapítások között szerepel az is, hogy a Fidesz irodája – ahogy más pártoké sem – nem minősül közterületnek, így Szabó azzal, hogy többszöri felszólításra sem volt hajlandó elhagyni az irodát, magánlaksértést követett el. A bizottság álláspontja szerint Szabó Tímea provokatív akciójának egyértelmű célja az volt, hogy a választási kampányban negatív színben próbálja feltüntetni Menczer Erzsébetet, rontva a Fidesz képviselőjelöltjének esélyeit a vasárnapi választáson.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.