Pesti Srácok

Felszámolhatják az Együtt pártot

Felszámolhatják az Együtt pártot

Az 5 százalékos parlamenti küszöböt el nem érő kis pártok vezetői voltak Baló György műsorának szerda esti vendégei. A műsorban Juhász Péter, az Együtt elnöke azt mondta, valószínűleg felszámolják a pártot - írja a hvg.hu

Juhász Pétert, valamint Fekete-Győr András Momentum- és Kovács Gergely MKKP-elnököt a választás és a kampány tanulságairól, valamint a hogyan továbbról kérdezte a műsorvezető - olvasható a hvg.hu-n. A portál azt írja, Juhász szerint – akinek pártjára kevesebb mint 34 ezer szavazat érkezett – el kell ismerni, hogy az ő politikájukra, arra, hogy nem pártérdekből, hanem egy közösség, az ország érdekében politizálnak, nincs igény. Azt mondta, a legnagyobb hibát azzal követték el, hogy folyamatosan háttérbe szorították magukat, próbáltak koordinálni, ezért sokszor elmondatták a konkurens pártok vezetőivel, hogy az Együttre nem érdemes szavazni. Ez pedig önbeteljesítő jóslatként működött, ezért végzett az Együtt mindössze 0,64%-os eredménnyel. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely elégedett az eredménnyel. A momentumos Fekete-Győr András rémálomnak nevezte a vasárnapi eredményt a kétharmad miatt. Nem azért, mert a Momentum nem jutott be a parlamentbe, ők ugyanis hosszabb távra terveznek. Úgy véli, a parlamenten kívül ugyanúgy lehet hatékonyan politizálni, ők pedig soha nem voltak annyira motiváltak, mint most. Arról is beszélt, hogy az elmúlt három napban több mint háromezren jelentkeztek a pártba.

Baló György az azonnali következményekről is kérdezte a pártelnököket, ezzel kapcsolatban Juhász Péter emlékeztetett: a párt öt fős vezetőségének 150 millió forintnyi kampánytámogatást kell visszafizetnie az 1% alatti választási eredmény miatt, ebből adomány formájában 30 millió futott be hozzájuk. Ha nem sikerül összegyűjteni az összes pénzt, akkor majd részletekben fizetik vissza, a fizetésükből vonja majd le az állam. Ha így lesz, mondta, „akkor nem fogunk politizálni, tudomásul vesszük, hogy ennyit ér az a munka, amit mi betettünk”. Úgy fogalmazott, ő személy szerint elég sokat tett az elmúlt négy évben az asztalra.

– mondta. Kovács Gergely arról beszélt, hogy úgyis lemondási dömping van – távozott a Jobbik, az MSZP, az Együtt elnöke és az LMP társelnöke –, így hát ő is beszáll, a saját javára mond le az elnöki posztról.

Arról is kérdezte a pártelnököket Baló, hogy miért volt olyan vérszegény, ötlettelen az ellenzékiek kampánya. A Kutyapárt vezetője úgy látja, hogy az egész kampányt csak a pártok vitája tette ki, s azzal lehetett népszerűséget elérni, ha valaki visszalépett. Juhász Péter szerint azonban mindez badarság, és főleg egyáltalán nem vicces. Ő – mondta el sokadszor – abban látta volna a megoldást, a kormány leváltásának lehetőségét, ha a választás előtt egy-másfél évvel létrejön az „új pólus”, azaz az LMP, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd együttműködése, a koordináció pedig október tájára lezajlik. Hozzátette azt is, hogy szerinte 150 millió forintból – azaz választókerületenként 1,3 millióból – lehetetlen kampányolni. Erre Kovács Gergely úgy reagált, hogy ők 20 millióból bonyolították le az egészet.

A hogyan tovább kérdése is előkerült a műsorban. A Momentum és az MKKP elnöke jelezte, dolgoznak tovább, Juhász szerint azonban az Együttöt valószínűleg felszámolják. A politikus megjegyezte:

Forrás: hvg.hu; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.