Pesti Srácok

Gyurcsány még mindig nem mondja meg, mi szeretne lenni, ha nagy lesz

Gyurcsány még mindig nem mondja meg, mi szeretne lenni, ha nagy lesz

Kitérő választ adott az Indexnek adott interjújában Gyurcsány Ferenc arra, hogy az ellenzék választási győzelme esetén ki lenne a miniszterelnök, a terjedelmes beszélgetésből az azonban kiolvasható, hogy a DK elnöke a háttérben jobban igazgatja a koordináció titokzatos szálait, mint ahogy az kívülről látszik. Gyurcsány mérget merne venni arra, hogy pártja bekerül az új Országgyűlésbe, és arra számít, hogy nyolc-tizenhárom százalékos eredmény, illetve négy-nyolc egyéni mandátum mellett a DK-nak tíz-húsz képviselője lesz. Pártja leendő frakcióját az elnök azonban csak akkor vezetné, ha ellenzékbe kerülnének. A Jobbikkal nem fogadna el közös kormányzást, egy, a Fidesszel szemben álló ideiglenes kabinetet azonban támogatna akkor is, ha abban benne lennének Vona Gáborék. A határon túli magyarok választójogát továbbra is megvonná Gyurcsány Ferenc, aki azt is elmondta, hogy a több milliárd forintos csalás miatt letartóztatott MSZP-politikus, Czeglédy Csaba huszonötmillió forinttal tartozik neki. Gyurcsány nem lát kivetnivalót abban, hogy a Kósa Lajost lejáratni szándékozó történet főszereplőjét, a felelősségre vonás elől Svájcba menekült szélhámosnőt a DK egyik prominens alakja, Helmeczy László képviseli ügyvédként.

Bár sokak szerint a DK-elnöke által március 15-én kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozatnak egyetlen célja, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltté választása az egyetlen lehetséges forgatókönyve, Gyurcsány az Indexnek arról beszélt, hogy egyetlen célja az új, általa demokratának nevezett kormányfő támogatása. Azt szeretné, ha a meg nem nevezett ember szövetségest, és nem riválisát látná benne. Kissé ironikus, hogy a társalgásnak ezen a pontján megszólalt Gyurcsány telefonja, a hívó pedig Karácsony Gergely volt. Az interjú szerzői szerint

Gyurcsány Ferencet ezután az újságírók hosszasan faggatták arról, hogy akkor bökje ki végre: ki lehet a kormányfő ellenzéki győzelem esetén, de a DK elnöke ebbe nem megy bele, többszöri kérdés után is csak annyit közöl, hogy az lesz a miniszterelnök, akit majd azzá választanak. Gyurcsánytól az Index azt is meg akarta tudni, megsértődött-e amiatt, hogy Karácsony kijelentette: a DK elnöke biztosan nem lesz a kormánya tagja, de az interjúalany erre is kitérő választ adott. Gyurcsány Ferenc szerint a Momentum, az LMP és az Együtt egyetlen körzetben sem jut mandátumoz vasárnap, ugyanakkor felelősségüket abban látja, hogy képviselőjelöltjeik esetleges visszalépéseivel több helyütt meg tudják akadályozni a Fidesz győzelmét. Bár Gyurcsány szerint a visszalépésekről még tárgyalnak az említett ellenzéki pártokkal, a DK már nem készül hasonló gesztusra senkivel.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc beszélt a határon túli magyarok választójogáról is, amelyet pártja megvonna az érintettektől, ő azonban ezt nem tartaná diszkriminációnak. A politikus nyakatekert okfejtése szerint a voksolás lehetőségével a Fidesz elvette az anyaországi közösségek önrendelkezési jogát, amelyet a DK a határon túli szavazatok lehetőségének megvonásával adna vissza. Gyurcsány Ferenc az interjúban kissé visszafogottabb volt a szokásosnál a fideszesek bebörtönözésének korábban nagy hanggal bejelentett ügyében, ahogy a beszélgetés alapján Orbán Viktor állítólagos, de semmivel alá nem támasztott svájci bankszámláinak története sem tűnik már annyira biztosnak. Gyurcsány ugyanakkor nem bánta meg a vádaskodást, és ígéretet tett arra, hogy ha lesznek bizonyítékai, azokat nyilvánosságra hozza majd. A DK elnöke szerint Orbánt vagy zsarolja valamivel, vagy lefizette Vlagyimir Putyin, az „igazmondásáról elhíresült demokrata” ugyanakkor elmondta, hogy erre sincs bizonyítéka, de még információja sem. Az interjú megható része, hogy ezután rögtön azzal kérkedik: az orosz elnök korábban felköszöntötte őt, és meghívta magához vacsorázni. Gyurcsány nem lát semmi különöset abban, hogy a Kósa Lajos lejáratására gründolt, mesés örökségről szóló színdarabban a a kérdések elől külföldre menekült főhősnőt Helmeczy László, a DK politikusa képviseli ügyvédként.

Forrás: Index. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.