Pesti Srácok

Hisztizik az EBESZ a választási eredmény miatt

Hisztizik az EBESZ a választási eredmény miatt

A Fidesz médiatúlsúlyáról panaszkodott az EBESZ, mert valószínűleg nem örülnek, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. A választással kapcsolatos jelentésükben kitértek arra, hogy a kormány sokkal többet kampányolhatott, és médiatúlsúly is volt. Konkrét hibát ugyan nem találtak, kénytelenek voltak bevallani, hogy maga a választás tiszta volt. Biztos, ami biztos hozzátették, hogy egyenlő versenyről szó sincs.

Jelentést készített a magyarországi választásról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. Douglas Wake, az EBESZ misszióvezető elmondta, március 5. óta dolgoznak az országban, hogy megértsék a folyamatokat, és 16 szakértő dolgozott a jelentésen. Wake természetesen több problémát is említett, legnagyobb fájdalma az volt, hogy a politikai versenyt nagyban korlátozta a kormányzati és a Fidesz forrásainak átfedése. Az információhoz hozzáférés és a média szabadsága szerinte részleges volt, de megemlítette a kamujelöltek problémáját is.

- mondta

PestiSracok facebook image

Szerinte megfigyelhető volt hatalmi nyomás az újságírókon, amit nem tudni, honnan vesz. A nők véleménye szerint alulreprezentáltak a politikai jelöltek között, és nem volt semmilyen törvényi kötelezettség az arány növelésére. .

Kétségbeesésükben a romákat is belekeverték a dologba, szerintük őket is negatív színben tüntette fel a kampány. Megüzente, hogy komolyan kell venni ezt a jelentést, ami szerint egyébként „mellékesen” a választást tisztán bonyolították le, a szavazás csalás nélkül zajlott.

Vajon mit írtak volna, ha az ellenzék nyer?

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.