Pesti Srácok

Idén először regisztráltak több gyilkosságot Londonban, mint New Yorkban

Idén először regisztráltak több gyilkosságot Londonban, mint New Yorkban

Brit lapok egyre arról cikkeznek, hogy a történelem során először több gyilkosság történt egy év alatt Londonban, mint New Yorkban. A szomorú rekord főleg a késelések növekvő számlájára írható. Míg a New York-i gyilkosságok száma folyamatosan csökken, addig Londonban a számuk folyamatosan nő, erről írt többek között a BBC, valamint az Independent is.

Az adatok szerint London még mindig biztonságosabb városnak számít, ám a statisztikákat a februári adatok alaposan lehúzzák. Ekkor ugyanis sosem látott mennyiségű késelés történt. A brit fővárosban februárban 15-en haltak meg késelés miatt, közülük 9-en 30 évesnél fiatalabbak voltak, New Yorkban pedig "csak" 14-en lelték halálukat ilyen módon ugyanebben a hónapban.

Márciusban sem apadt ez a szám: Londonban 22 halálos kimenetelű lövöldözés és késelés történt, New Yorkban 21. Az összehasonlítás alapja például, hogy mindkét város hasonló népességű, 8,5 millió lakóval. Londonban az utóbbi 3 évben szaporodtak meg az ilyen jellegű bűncselekmények, a 2015-ös szinthez képest 40 százalékkal több a gyilkosság – és ebbe nem számítanak bele a terrortámadások.

A londoni rendőrség szerint a gyilkosságok száma a különböző bandaháborúk kirobbanása miatt növekedett meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: BBC, Independent, 888.hu; Vezető kép: BBC

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.