Pesti Srácok

Igazságügyi Minisztérium: azért kritizálja a Európa Tanács a határvédelmet, mert migránsokat akar behozni

Igazságügyi Minisztérium: azért kritizálja a Európa Tanács a határvédelmet, mert migránsokat akar behozni
Völner Pál Igazságügyi Minisztérium államtitkára 2017.10.19. Fotó: Horváth Péter Gyula

Völner Pál az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, az Európa Tanács emberkereskedelem elleni szakértői csoportjának (GRETA) a nap folyamán nyilvánosságra hozott jelentése újabb támadás a magyar határvédelem és bevándorláspolitika ellen.

Egy céljuk van, hogy felgyorsítsák a menekültkérelmek elbírálását, olyanokat is menekültnek akarnak nyilvánítani, akik valójában nem azok - tette hozzá. Hangsúlyozta: a magyar kormány kitart álláspontja mellett, miszerint nem a migránsokat kell behozni, hanem a határokat kell megvédeni.

Az ET szakértői csoportja szerint a magyar hatóságok egyre kevésbé képesek azonosítani az embercsempészet lehetséges áldozatait az illegális bevándorlók és menedékkérők körében. A szakértői csoport felszólította Magyarországot, hogy írja elő, milyen módon ismerhetik fel a hatóságok az embercsempészek áldozatait, és hogyan tudják segíteni őket a tranzitzónákon kívül. Azt is kérték, hogy Magyarország vizsgálja felül a bevándorlók életkorának megállapítására szolgáló eljárásaikat a gyerekek érdekei védelmének biztosításáért.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.