Pesti Srácok

Jogerős: ezzel az ordas hazugsággal csinált polgármestert Márki-Zayból az Index és a Hír TV

Jogerős: ezzel az ordas hazugsággal csinált polgármestert Márki-Zayból az Index és a Hír TV

Emlékszünk a hódmezővásárhelyi időközi választások előtti pénteki napra? Hatmilliárd forintos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma szavazatok megszerzéséért a csongrádi fideszesek – állította a Hír TV Célpont című műsora. A lebegtetett kamuhírt persze átvette az egész ellenzéki-liberális médiagépezet, így az Index is. Lázár János és a Fidesz aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tett a két sajtóorgánum ellen.

Az Index most helyreigazítást közölt, amelyben azt írták:

PestiSracok facebook image

Ezek után, sokadszorra talán már mindenki számára teljesen nyilvánvaló lehet az, hogy valójában mit jelentenek a sokat hangoztatott szent szavak, ha ezekről a médiumokról van szó: sérthetetlen politikai függetlenség, megkérdőjelezhetetlen elkötelezettség a szakma, az efogulatlan tájékoztatás iránt. De mondhatnánk úgy is, hogy egyszerűen csak hazugok vagytok.

PS

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.