Pesti Srácok

Indulatos szavazók és furcsa balesetek színesítik a választás napját

Indulatos szavazók és furcsa balesetek színesítik a választás napját

Indulatos szavazók, furcsa balesetek tarkítják a választás napját. A Nemzeti Választási Iroda két indulatos szavazókról számolt be, illetve jelentett összedőlt szavazófülkéről, elájuló szavazókról, illetve borítékban felejtett iratokról is.

Két indulatos szavazóról is beszámolt a Nemzeti Választási Iroda. Tarnabod településen egy szavazó analfabétának és köpönyegforgatónak nevezte a Szavazatszámláló Bizottság tagjait, Vecsésen pedig egy szavazó miután kijött a szavazófülkéből összetépte a szavazólapokat és kidobta a kukába. A szorgalmas bizottság összeillesztette a darabokat,majd úgy döntöttek, hogy ez egy érvénytelen szavazat.

Kengyelen sem zajlik a választás eseménytelenül, a Nemzeti Választási Iroda beszámolója szerint a szavazófülkében egy szavazó megbotlott, és a fülke összeomlott. Egy olyan esetet is említenek, amikor a budapesti 56. szavazókörben egy szavazó véletlenül a borítékba betette a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.

Többször előfordult olyan is, hogy az egyik szavazófülkében kitöltött szavazólapokat találtak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nemzeti Választási Iroda; Fotó: solymaronline.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.