Pesti Srácok

Kisbusz hajtott gyalogosok közé Torontóban, többen megsérültek (Frissítjük!)

Járókelők közé hajtott egy kisteherautó hétfőn Toronto belvárosában, több embert elgázolt. A sofőrt, aki az eset után kereket oldott, a rendőrség később őrizetbe vette. Indítékát még vizsgálják a hatóságok. A gyanúsítottal kapcsolatosan egyelőre nem közöltek részleteket.

A torontói rendőrség Twitter-bejegyzésében közölte, hogy még túl korai megállapítani, hogy hányan és milyen mértékben sérültek meg az eset során. A rendőrség korábbi beszámolója szerint legalább "nyolc-tíz" ember sérült meg. A rendőrségi Twitter-üzenetből annyit lehet megtudni, hogy a sofőr egy fehér kisteherautóval hajtott a járókelők közé.

A torontói mentőszolgálat szóvivője, Kim McKinnon elmondta, hogy munkatársaik a helyszínen vannak, de az áldozatok számával és sérüléseik mértékével kapcsolatosan ő sem közölt részleteket. A rendőrség lezárta a Yonge utca és Finch út találkozásánál található kereszteződést, a torontói közlekedésirányító központ pedig felfüggesztette a szolgáltatást az érintett térség alatt áthaladó metróvonalon. Az incidens a legnagyobb kanadai város északi részén, mintegy 30 kilométerre a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport külügyminiszterei találkozójának helyszínétől történt.

Forrás: Index.hu, CBC, Express.co, MTI; Vezető kép: Express.co.uk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?