Pesti Srácok

Kiss Antal: Kire szavazzon a keresztény ember?

Kiss Antal: Kire szavazzon a keresztény ember?

Hol van a keresztény, a katolikus ember helye a politikában? Részt vegyen-e egyáltalán a politikai döntéshozatalban, aki elkötelezett hitéletet él? Mi alapján döntsünk egyik vagy másik párt mellett? Kiss Antal teológus szerint ezen kérdések megválaszolásában a jézusi tanítás és a Katolikus Egyház iránymutatásai nyújtanak segítő kezet a közéletben eligazodni akaró hívő ember számára.

A Magyar Hírlapban osztotta meg a 2018-as választással kapcsolatos gondolatait Kiss Antal. A teológus szerint amikor autómárkát választunk, vagy arról döntünk, hová menjünk nyaralni, akkor igyekszünk körültekintő és gondos döntéseket hozni. Amikor azonban a politikai pártok között kell választanunk, akkor döntéseinket gyakran nem körültekintő megfontoltsággal, pontos ismeretek alapján hozzuk meg, sok esetben inkább szóbeszédek, érzelmek és félinformációk határozzák meg azokat.

Kiss Antal szerint a közéletben eligazodni akaró hívő ember számára válaszadáshoz a jézusi tanítás és a Katolikus Egyház iránymutatásai nyújtanak segítő kezet. A teológus egyúttal Csókay András professzort idézi, aki szerint mindig a nagy egészet kell szemlélni, és nem néhány vélt vagy valós hibát kell felnagyítani.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Kiss, hozzátéve, hogy ezért volt meglehetősen furcsa, amikor Márki-Zay Péter már első nyilatkozatában sietett leszögezni: „Úgy érzem, hogy a Fidesz mindenképpen megbukott.”

– írta a teológus. Kiss Antal kiemelte: ma a munkanélküliség 3,8 százalékos, Kelet-Közép-Európában a magyar lakosság rendelkezik a GDP-hez arányítva a legnagyobb vagyonnal, itt nőttek a legnagyobb mértékben a bérek, a lakosság eladósodottsága itt lett a legalacsonyabb nyolc év alatt, az állampapírba fektetett megtakarítások nálunk a legmagasabb mértékűek. Ez semmiképpen sem a sikertelenség útja - tette hozzá.

Politizál-e a hívő ember?

Kiss Antal emlékeztetett: a Hittani Kongregáció 2003-ban, Szent II. János Pál pápa megerősítésével, Joseph Ratzinger bíboros prefektus és Tarcisio Bertone érsek, későbbi vatikáni államtitkár aláírásával hozta meg a Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben című útmutatását. Az írás mindenekelőtt eloszlatja azt a téveszmét, amely szerint a hívő ember nem politizál; sőt világos választ ad arra a kérdésre, hogy hol is van a helye a politikában.

– fogalmaz a dokumentum, amely szerint tehát a hívő embereknek mindig az evangéliumi értékek, az évezredes erkölcsi elvek alapján szerveződő politikai tevékenység mellett a helyük.

– folytatja a Hittani Kongregáció dokumentuma. A hívő embernek mindezek fényé­ben mérlegelnie kell, hogy az éppen hazájának kormányát vezető pártok és az általuk elért eredmények egy jó vagy rossz gyümölcsökkel teli fa képét mutatják. Ha távlatokban gondolkodik, és így tekinti végig azokat az eredményeket, amelyek a korábbi kormányok szerepvállalása nyomán keletkeztek, meg tudja állapítani, hogy azok jó gyümölcsök voltak-e a keresztény erkölcs, tanítás, társadalmi iránymutatás szempontjából. Döntését pedig mindenképpen a Hittani Kongregáció iránymutatása alapján kell meghoznia - tette hozzá Kiss.

A teológus szerint ha valaki a most működő ellenzék politikusainak megnyilatkozásait követi, akkor látja, hogy azok már alapszinten kizárják a keresztény ember számára az azokkal való azonosulást. Nem engednek meg például azonosulást sem az iszlám hittel szimpatizáló, sem az antiszemita kijelentésektől el nem határolódó, sem a homoszexuális házasságkötés lehetőségét támogató politikai közösségekkel.

Kiss Antal teológus teljes írását

ITT

tudják elolvasni.

Forrás: Magyar Hírlap; Vezető kép: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.