Pesti Srácok

Lassan nem lesz a világon, akit ne perelnének a Demokraták Clinton-né csúfos bukása miatt

null

Az amerikai Demokrata Párt beperelte az orosz kormányt, Donald Trump elnökválasztási kampánycsapatát és a WikiLeaks kiszivárogtató portált azzal az indoklással, hogy a 2016-os elnökválasztás idején összejátszottak a választási folyamat megakasztása érdekében. Külföldi országok beperlése egyébként várhatóan komoly jogi kihívást jelent majd a demokratáknak, részben azért is, mert más országok mentességet élveznek az adott országban.

A párt vezető szerve, a Demokrata Országos Bizottság (DNC) egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtotta be a keresetet pénteken. A perkeresetről elsőként hírt adó The Washington Post című napilap információi szerint a Demokrata Párt arra hivatkozott, a Trump-kampány munkatársai összejátszottak az orosz kormánnyal és annak katonai hírszerzésével abból a célból, hogy ártsanak a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton kampányának és elősegítsék Donald Trump megválasztását. Tom Perez, a DNC elnöke közleményben szögezte le, „a 2016-os elnökválasztási kampány idején Oroszország mindenre kiterjedő támadást indított demokráciánk ellen és ehhez készséges és aktív partnerre talált Donald Trump kampányában". A pártvezető hangsúlyozta,

A perkereset határozottan azt állítja, hogy az orosz hackertámadások - kiegészülve Trump munkatársainak oroszországi kapcsolataival és a hackertámadások nyilvános helyeslésével - kimerítik a jogszerűtlen összeesküvést a választások befolyásolására, ami a Demokrata Pártnak komoly károkat okozott.

PestiSracok facebook image

Közben a Robert Mueller vezette különleges bizottság változatlanul vizsgálja Donald Trump választási kampánya munkatársainak vélelmezett egyeztetéseit oroszokkal. A múlt hónapban a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus tagjai bejelentették, semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy Trump és munkatársai összejátszottak volna oroszokkal, vagy hogy egyáltalán Oroszország segíteni akarta volna a republikánus elnökjelöltet. A demokraták akkor elutasították mind a megállapításokat, mind az érvelést. Maga Donald Trump többször is - legutóbb szerdán, az Abe Sindzóval tartott floridai tárgyalásai után - hangsúlyozta, hogy munkatársai „nem játszottak össze" az oroszokkal, illetve, hogy az oroszok nem is környékezték meg őket.

Külföldi országok beperlése egyébként várhatóan komoly jogi kihívást jelent majd a demokratáknak, részben azért is, mert más országok mentességet élveznek az adott országban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.