Pesti Srácok

Lázár: visszafelé sült el az Orbán Viktor elleni lejáratókampány

null

A magyar emberek megelégelték az Orbán Viktor elleni lejáratókampányt, megvédték hazájukat és a közös eredményeket. Kisszerű emberek kisszerű, kisstílű politizálása zajlik ellenzéki oldalon. Az ellenzéki média véleményterrort, ízlésdiktatúrát erőszakol az emberekre. Márki-Zay Péter elárulta a hazáját és a városát, mint száz éve Károlyi Mihály és a bolsevikok; Vásárhelyen az ügyeknek nincs gazdája – mondta egyebek mellett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Promenádnak adott interjújában.

Lázár János szerint az emberek fontosnak tartották, hogy megvédjék a hazájukat. Eljött a pillanat, hogy világos üzenetet küldjenek Európának, és Magyarország politikusainak. Ez mozgósította azokat, akik a Fideszre adták a voksukat.

– mondta a tárcavezető. Lázár az ellenzék a Fidesz által elkövetett, választási csalásokról szóló habveréséről kifejtette, hogy az eredmény megkérdőjelezhetetlen, ekkora legitimációnál nincs miről beszélni. A politikus visszataszítónak és szánalmasnak nevezte az ellenzék viselkedését. Véleménye szerint a cirkusz helyett egyetlen mondatot kellene mondaniuk: gratulálnak, és sok sikert kívánnak a győztesnek. Pontosan azért maradtak ismét alul, mert nincs meg bennük a választói bizalomhoz szükséges nagyvonalúság és korrektség. Kisszerű emberek kisszerű politikája – jelentette ki a miniszter.

PestiSracok facebook image

Véleményterrorral sem volt esélye az ellenzéknek

Lázár ugyancsak élesen bírálta az ellenzéki sajtót, amiért az országos véleményformáló médiumok, a legnépszerűbb, leglátogatottabb portálok és a legnézettebb televíziók véleményterrort vezettek be az országban.Ennek csúcspontjaként a választás utáni napon nemes egyszerűséggel hülyének nevezték a Fideszre szavazó embereket. Éppen az érintett szerkesztőségeknek kellene elgondolkodniuk, ki érti jobban a magyar világot, a magyar valóságot, illetve mi áll az ország érdekében. Jó volna, ha ezek a médiumok végre belátnák, hogy vannak emberek, akik nem értenek velük egyet, jó volna, ha békén hagynák őket, és megadnák nekik a tiszteletet. Április 8-a előtt sajnos nem ez történt. Zaklatták azokat, akik nem voltak hajlandóak azonosulni velük, brutális cenzúrát és ízlésterrort alkalmaztak. Odáig merészkednek, hogy véleményt, ízlést, divatot, életvezetési tanácsokat és politikai szimpátiát is ránk akarnak erőszakolni – emelte ki a tárcavezető.

Amit Márki-Zay Péter művel, az hazaárulás

A miniszter komoly kritikával illette a hódmezővásárhelyi polgármesterséget februárban megszerző Márki-Zay Pétert is, aki minden akart lenni, de semmi sem lett. A várost nem vezeti, ügyeit nem intézi, a vásárhelyi embereket eszköznek tekinti. Nem polgármester lett, hanem miniszterelnök-csinálóként és miniszterelnök-jelöltként próbált beleszólni az ország életébe tienháromezer szavazattal a háta mögött. Nem értette meg, mit akarnak a vásárhelyiek és a magyarok. Lázár szerint

Lázár János beszélt az új kormány előtt álló feladatokról is, amelyekhez még több odaadás, még több alázat, szerénység, és sokkal-sokkal több humor kell.

Forrás: Promenád. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.