Pesti Srácok

Macron: Különleges kapcsolatban vagyok Trumppal

Macron: Különleges kapcsolatban vagyok Trumppal

Emmanuel Macron francia államfő nagyon különlegesnek nevezte kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel a Fox televíziónak adott interjújában, amelyben bejelentette azt is, hogy arra kéri majd Washingtont, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.

Mindketten a magunk útját járjuk – indokolta a nagyon különleges kapcsolatot a francia államfő a republikánusokhoz közelálló televíziónak Párizsban adott exkluzív interjújában, amelyet vasárnap délelőtt, egy nappal washingtoni állami látogatásának kezdete előtt sugárzott a Fox televízió. Emmanuel Macron, aki korábban a francia szocialista kormány tagja volt, úgy fogalmazott: mind ő, mind Trump kívülről érkezett a politikába, Trump elnök megválasztására nem számítottak az önök országában, és valószínűleg az én megválasztásomra sem számítottak az én országomban. Nem vagyunk a klasszikus politikai rendszer részei. A negyvenéves francia államfő elmondta: a célja az, hogy Washingtonban kiemelje a két ország különleges kapcsolatrendszerének hosszú történetét, sürgesse az amerikai kongresszust néhány haramia állam és kemény diktátor befolyásának és támogatásának csökkentésére, és közös harcot hirdessen a terrorizmus ellen. Kifejtette: a kongresszus két háza előtt elmondandó beszédében arra kéri majd Washingtont, hogy folytassa a katonai intervenciót Szíriában. A militarizmus szószólója leszek a kongresszusban – jelentette ki Macron.

A francia elnök a vele készült interjúban úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok változatlanul elkerülhetetlen szereplője a béke megteremtésének a Közel-Keleten, s hozzátette, hogy Franciaország a szíriai konfliktus lezárulta után támaszkodik majd az Egyesült Államokra. Új Szíriát kell felépítenünk – emelte ki a politikus. Az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuról leszögezte: ugyan nem tökéletes, mégis azt szorgalmazza majd Trump elnöknél, hogy az Egyesült Államok ne mondja fel a megállapodást, mert nincs B-terv. "Mi lenne jobb megoldás? – fogalmazta kérdésbe az álláspontját Macron. Az interjúban Macron szólt Oroszországról és elnökéről, Vlagyimir Putyinról is. Nagyon erős ember és erős elnök, aki előtt soha nem szabad gyengének mutatkoznunk – jellemezte Putyint, majd úgy vélekedett, hogy Putyin nagy Oroszországot akar. Az emberek büszkék a politikájára. Rendkívül kemény a kisebbségekkel és az őt ellenzőkkel, a demokráciáról vallott felfogása nem a sajátom – mondta a francia elnök. A Fox televízió riportere megkérdezte az államfőt a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozás ügyében folyó vizsgálatokról is, mire Macron leszögezte: ennek nincs hatása arra, hogy Franciaország milyen politikát folytat az Egyesült Államokkal.

Forrás: MTI. Fotó: The New Yorker

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.