Pesti Srácok

Már létező fórum létrehozásával kampányolnak Karácsonyék

Már létező fórum létrehozásával kampányolnak Karácsonyék

Kampánycélra használhatja a szakszervezeteket az MSZP–Párbeszéd – tudta meg a Magyar Idők. A baloldal „szakértői gárdája” továbbra sem adott választ az érdekképviseleteknek az ígére­teik költségvetési hatását, a tervezett új munka törvénykönyvét vagy a bérek felzárkóztatását firtató kérdésekre. A választások előtt hat nappal leginkább a szakszervezetek már korábban megalkotott programjait mondta fel a baloldal, objektív számítások nélkül. Ráadásul Karácsony Gergelyék azt állítják: visszaállítanák a háromoldalú érdekegyeztetést, holott ez a fórum már létezik.

Konkrétumok nélkül, továbbra is megalapozatlan ígérgetések szintjén zajlott kedden Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és az MSZP–Párbeszéd árnyékkormányának jelöltjeivel közösen tartott szakszervezeti egyeztetés – tudta meg a Magyar Idők. Az egykor még az MSZP-s politikusok ellen pereskedő Mellár Tamás pénzügyminiszter-jelölt, valamint a szocialista holdudvarhoz tartozó Andor László közgazdász, foglalkoztatásügyiminiszter-jelölt a szakszervezetek korábbi, a választásoktól függetlenül már meglévő javaslataiból idézgettek, ugyanakkor arra nem adtak választ, vajon ezen tervek költségvetési forrását miként teremtené elő egy baloldali kormány. Az egyeztetésen nem volt párbeszéd sem, a szakszervezetek nem kaptak választ arra, hogyan nézne ki az új érdekegyeztető rendszer, miként alakítanák át a szocialisták a munka törvénykönyvét, a költségvetéssel kapcsolatos tervezett változásokról pedig egy szó sem hangzott el. Úgy tudjuk, az érdekképviseletekkel korábban sem egyeztetett a baloldali ellenzék, így Karácsony Gergelyék egyelőre a szakszervezeteket és rajtuk keresztül a dolgozókat csupán kampányszagú ígérgetésekkel áltatták. Karácsonyék a szakszervezeti egyeztetés előtti sajtótájékoztatójukon továbbra is a már ismert, általános terveikről beszéltek: a munkaügyi minisztérium visszaállításáról, a munka törvénykönyvének megújításáról, a bérek felzárkóztatásáról, áfacsökkentésről, valamint a Fidesz által három százalék alá szorított költségvetési hiány­cél megtartásáról, az euró bevezetésének középtávú terveiről és az államadósság csökkentéséről. Ugyanakkor a szakszervezetek szerint is gyanús, hogy terveik részleteiről továbbra sem tájékoztatják a választókat és a dolgozókat. A Magyar Idők szerint érdekes, hogy a politikusok elsősorban a háromoldalú, a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók közötti párbeszéd visszaállításának fontosságát hangsúlyozták, miközben ez a fórum jelenleg is létezik a Versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma elnevezéssel. Ennek a fórumnak a keretében kötötte többek között a kormány az érdekképviseletekkel azt a hatéves bérmegállapodást, amelynek köszönhetően a munkaadókat terhelő járulékok összesen csaknem 16 százalékkal csökkennek, a garantált bérminimum 2016 óta majdnem 40 százalékkal, a minimálbér negyedével, a bérek pedig átlagosan 20 százalékkal emelkedtek.

Forrás: Magyar Idők, fotó: Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.