Pesti Srácok

Máris nemet mondott az LMP Karácsony Gergelyéknek

null

Bár korábban Karácsony Gergely azt mondta, nagyjából szerda délutánig még biztosan számítani lehet visszalépésekre, egyelőre továbbra is csak a káosz látszik a történetben.

Az Index délutáni értesülései szerint az MSZP és az LMP vezetői több választókerületben is megegyeztek egymással a visszalépésekről. Eszerint a két legproblémásabb körzetben úgy oldják meg a helyzetet, hogy az MSZP-Párbeszéd a Belvárosban, az LMP-s Csepelen lép vissza a másik javára. Az egyezségeket azonban a pártok elnökségeinek is jóvá kell hagynia, ami azonban az Index cikkének megjelenéséig még nem történt meg, s a váratlan egyezség kiszivárgása kisebb lavinát indított el:

Karácsony Gergely például kacsának nevezte, hogy tárgyalnának az LMP-vel, de az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett az Azonnali.hu-nak megerősítette, hogy már pedig vannak egyeztetések a „viszonossági alapú visszalépésekről” az MSZP és az LMP között.

Este az MSZP-Párbeszéd budapesti kampányrendezvényén Karácsony Gergely arról beszélt: tárgyalni akar az LMP-vel és az Együttel arról, hogy ők visszalépnek 4 helyen, Csepelen, a Belvárosban, Gödöllőn és Szekszárdon, cserébe viszont azt kérik az említett pártoktól, hogy minden olyan helyen lépjenek vissza, ahol nincs esélyük.

PestiSracok facebook image

Nem sokkal később Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a Facebook-oldalán úgy fogalmazott: Karácsony Gergely bejelentése nem ajánlat, hanem visszautasítás, ugyanis a miniszterelnök-jelölt pontosan tudta, hogy egy ilyen ajánlatba az LMP soha nem fog belemenni.

– írta a politikus, hozzátéve, hogy „az LMP tisztességes megállapodást szeretett volna, ez sok minden, de nem tisztességes”.

Forrás: Index, Facebook; Vezető kép: PS

Ajánljuk még