Pesti Srácok

Nem hajlandó a kormánykoalícióra Berlusconival az Öt Csillag Mozgalom

null

Az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Luigi Di Maio a kormányalakítási tárgyalások szerdai kezdete előtt jelezte: nem hajlandó koalícióra lépni Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (FI) nevű pártjával.

A populista, elitellenes M5S eddig azt mondta, hogy bárkivel kész egyeztetéseket folytatni. A La7 tévécsatornának adott interjújában Di Maio kiemelte: szívesen tárgyalna a balközép Demokrata Párttal (PD), de kihagyná ebből annak korábbi vezetőjét, Matteo Renzit, valamint a radikális jobboldali Ligával is kész a párbeszédre.

- mondta az M5S-t vezető politikus kedd este. „Ami ebben le van írva, ahhoz tartjuk magunkat, ami pedig nincs, azzal nem foglalkozunk” - tette hozzá. Di Maio lépése kiélezheti a feszültséget a Liga és a Hajrá Olaszország között, amelyek a jobboldali koalíció tagjaiként megnyerték a március 4-i parlamenti választásokat. Az Öt Csillag Mozgalom a legjelentősebb önálló pártként a második helyen végzett. Egyetlen olasz tömörülésnek sem sikerült azonban megszereznie a sikeres kormányzáshoz szükséges többséget, ami patthelyzetet eredményezett a dél-európai ország belpolitikai életében.

PestiSracok facebook image

- szögezte le a Ligát vezető Matteo Salvini a Facebookon. „Készek vagyunk párbeszédet folytatni az Öt Csillaggal, de elutasítjuk a vétójogot és a követeléseket.”

- hangsúlyozta az FI képviselője, Maria Stella Gelmini. Di Maio húzásával a Demokrata Pártot is választás elé állíthatja. A PD Renzi lemondásáig határozottan ellenzett bármiféle egyezkedést az Öt Csillag Mozgalommal.

Az Öt Csillag vezetőjének ajánlata elfogadhatatlan”

- írta a Twitteren Andrea Marcucci, a demokraták szenátusi vezetője. Sergio Mattarella olasz elnök szerdán kezd hivatalos kormányalakítási egyeztetéseket a pártok vezetőivel, de hetekig eltarthat, míg létrejön az új római kormány. Megegyezés híján Mattarella arra kényszerülhet, hogy új választást írjon ki.

Forrás: MTI, fotó: Cesare Abbate / MTI/EPA