Pesti Srácok

Nemzetközi civil összefogás az Alpokban az afrikai migránsok megfékezésére

null

Eltorlaszolta a francia Alpokban található Échelle-hágót az Indentitárius Nemzedék (GI) francia bevándorlásellenes szervezet körülbelül száz aktivistája, akik szombat reggel mentek fel a francia-olasz határon lévő hágóba, azzal a céllal, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére.

Ez a hágó az illegális bevándorlók stratégiai átkelő pontja – mondta Romain Espino, a GI egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek, egyben bírálva a hatóságok gyávaságát. Egy kis akarattal ellenőrizni lehetne a bevándorlást és a határokat – tette hozzá az aktivista a 888.hu tudósítása szerint. Az AFP úgy tudja, hogy a többségében franciákból álló csoportban magyarok, olaszok, dánok, osztrákok, angolok és németek is vannak. A GI tagjai hótalpon jutottak fel a hágóba, építkezéseken használt műanyag rácsokból jelképes határt húztak fel, és a hágón akarják tölteni a következő napokat, hogy jelezzék az esetleges bevándorlóknak, hogy a határ zárva, és haza kell térniük, ezt pedig egy, a hegyoldalon kifeszített óriás transzparenssel nyomatékosították.

– jelentette ki Romain Espino. A helyszín felett a GI által bérelt két helikopter járőrözött szombaton, ma pedig drónok, és egy kisrepülő vigyáz az aktivistákra Meg kell magyarázni az esetleges bevándorlóknak, hogy az az embertelenség, ha elhitetik a Földközi-tengeren vagy a behavazott Alpokon átkelő migránsokkal, hogy ezek az útvonalak egyáltalán nem veszélyesek, mert ez nem igaz – emelte ki Espino, aki hozzátette: a vándorlók nem fogják megtalálni Eldorádót, és az egésznek a franciák fizetik meg az árát.

PestiSracok facebook image
A Defend Europe-mozgalom már többször felhívta magára a figyelmet a migrációt megakadályozni kívánó akcióival. Fotó: AFP

Hautes-Alpes megye prefektúrája szerint az akció eddig békésen zajlott, és az aktivisták egy része szombaton kora estére elhagyta a helyszínt. A prefektúra és a rendvédelmi erők továbbra is éberen figyelik a GI tevékenységét, hogy megakadályozzák a közrend bármilyen megzavarását és garantálják a jog betartását – olvasható a helyi hatóságok közleményében. Az utóbbi egy esztendőben Hautes-Alpesbe egyre több fiatal érkezik, főként Guineából és Elefántcsontpartról. A francia hatóságok szerint két éve több mint háromszáz illegális bevándorlót toloncoltak vissza Olaszországba, tavaly pedig már ezerkilencszázat. A francia-olasz határ teljes hosszán továbbra is erős a migrációs nyomás – közölte pénteken Gérard Collomb francia belügyminiszter, emlékeztetve, hogy országa illetékesei a múlt évben ötvenezer kérelmet utasítottak vissza. Úgy döntöttünk, hogy fél évre megújítjuk a határellenőrzést - mondta a tárcavezető a menedékjogi és bevándorlási törvénytervezet parlamenti vitájában. A vitatott törvénytervezetet a jobboldal túl elnézőnek, a baloldal pedig embertelennek tartja.

A GI aktivistái élőlánccal védik az bevándorlóktól a francia-olasz határon lévő Échelle-hágót. Fotó: AFP

A hat éve alapított Identitárius Nemzedék 2017 júliusában Defend Europe – Védjük meg Európát– nevű kampánya részeként kibérelte a C-Star nevű hajót, hogy elriassza a civil szervezeteket segítségnyújtástól a tengeren átkelő bevándorlóknak és menekülteknek. A mozgalom kedveli a nagy médiavisszhangot kiváltó akciókat, 2016 szeptemberében például falat emeltek Montpellier-ben egy befogadó központnak szánt épület bejárata előtt.

Forrás: 888.hu. Fotók: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.