Pesti Srácok

Ők Soros György leghűségesebb jelöltjei a vasárnapi választáson

Ők Soros György leghűségesebb jelöltjei a vasárnapi választáson

Karácsony Gergely árnyékkormányának kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének környezetében hemzsegnek a Soros Györgyhöz, vagy az általa finanszírozott szervezetekhez kötődő miniszterjelöltek. Az Origo utánajárt, hogy az ellenzéki pártok a 106 egyéni körzetben hány Soros-jelöltet indítanak. A listán kitüntetett helyet kapott Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Mellár Tamás, Szabó Tímea, Vajda Zoltán és Vágó Gábor is.

A bevándorláspárti tőzsdespekuláns nézeteinek egyik legfőbb képviselője a Pécsett induló Mellár Tamás - írja az Origo. A lap emlékeztet, Soros-jelölt korábban arról beszélt, „egy olyan országban, ahol 35 év alatt kis híján 1 millióval csökkent a népesség, lázasan kellene keresni a népesség pótlásának lehetséges forrásait, és nem elzárkózni előle".

- mondta korábban Mellár.

PestiSracok facebook image

Pest megye kettes számú körzetében indul Szél Bernadett, az LMP társelnöke, aki középiskolás kora óta kötődik Soros Györgyhöz. 16 évesen Soros-ösztöndíjat nyert, később pedig olyan szervezetekben vállalt szerepet, mint a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, és a Humanista Mozgalom, ráadásul a parlamenti szavazásokon rendre Soros álláspontja szerint nyomta a gombot.

Az Origo cikke szerint Soros György európai parlamenti szövetségeseként tartják nyílván a Budapest 4-es számú körzetben induló Niedermüller Pétert is. A lap azt írja: "a DK politikusa már több ízben is bebizonyította, hogy amennyiben a magyarság és a brüsszeli liberalizmus között kell döntenie, könnyedén teszi le voksát az utóbbi mellett. Ennek fényében, a DK-s politikus az unión belüli migránsok szétosztását elutasító országok pénzügyi büntetésének kilátásba helyezését meg is szavazta".

A tőzsdespekuláns jelöltjének számít Szabó Tímea is, aki Budapest 10-es számú körzetében indul. Szabó 2004 elején csatlakozott a Soros György által alaposan kitömött Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig koordinálta a Menekült Programot.

Vajda Zoltán, az Együtt nevezetű viccpárt 16. kerületi jelöltje is egyértelműen Soros érdekeit képviseli a kampányban. A jelölt pár hete egy olyan akciót indított, hogy tépkedjék le a körzetében a választók a Soros Györgyről szóló plakátokat.

Vágó Gábor, az LMP kecskeméti jelöltje 2014-ben kiszorult a pártból, mivel ellentétbe került a függetlenségpárti Schiffer Andrással. Vágó a Soros György érdekeltségébe tartozó Átlátszónál helyezkedett el, és ezzel párhuzamosan kormányellenes aktivistaként is hírnévre tett szert, de politikai ambíciói mindig is nyilvánvalóak voltak. Pártbeli forrásaink szerint Vágó visszatérésével az LMP Soros-szárnya erőre kapott.

Soros György jelöltjének tekinthetjük Magyar Györgyöt is. Az ügyvéd a siófoki választókerületben próbál mandátumot szerezni az MSZP színeiben. Magyar György fia aktív szerepet játszott abban a Soros által diktált jelentés elkészítésében, amiben ismételten Magyarországot szapulta az Európai Bizottság.

Bauer Tamás és Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció két budapesti egyéni jelöltje is bármikor képes kiállni Soros érdekei mellett. Jól mutatja ezt, hogy tavaly elsőként álltak ki a Soros-egyetem mellett. Szintén harcos Soros-hívő a Szentesen induló Eörsi Mátyás is, aki tavaly számon kérte az ország egyetlen okleveles pastu tolmácsát. A Demokratikus Koalíció tagjának nem tetszett, hogy Katona Nasrin az Echo TV-nek beszélt a jogvédő szervezetekkel kapcsolatos negatív tapasztalatairól.

Forrás: Origo;

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.