Pesti Srácok

Senki nem tett még érdemi panaszt a Nemzeti Választási Irodánál a vasárnapi voksolás miatt

Senki nem tett még érdemi panaszt a Nemzeti Választási Irodánál a vasárnapi voksolás miatt

Nem érkezett szerdáig érdemi jellegű kifogás, konkrét panasz és jogorvoslati kérelem a vasárnapi országgyűlési választással kapcsolatban – közölte az ATV-vel a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Bár a hivatalos tájékoztatás szerint nincs választási ügy, a voksoláson csúfos vereséget szenvedett ellenzéki pártok tovább verik a habot, és a szavazatok újraszámlálását szeretnék elérni, lépést azonban még senki nem tett ezért.

A Nemzeti Választási Irodához az április 8-i országgyűlési választások lezárását követően számos politikai jellegű felhívás, nyilatkozat, illetve újságírói kérdés érkezett arra vonatkozóan, hogy a Nemzeti Választási Iroda milyen jellegű vizsgálatot folytat a választásnapi – egyes pártokkal, választási szervekkel kapcsolatos – észrevételek miatt – közölte az NVI, amely hozzátette: konkrét panaszt, érdemi kifogást azonban senki nem tett. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden közölte, pártja nem fogadja el a voksolás eredményét és azokban a szavazókörökben, ahol nem volt ellenzéki delegált, a szavazatok újraszámlálását követelik. Korábban az LMP, az MSZP és a Jobbik is bejelentette, hogy az NVI-hez fordulnak. Teljesen egyértelműen merem állítani, hogy a Fidesznek már a szavazás alatt is nagyon pontos információi voltak arról, hogy milyen eredmény várható. Az exitpoll vizsgálatoknál jóval pontosabb – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP politikusa. Eddig egyetlen választás alkalmával sem fordult elő, hogy a napközbeni jelentés során magasabb részvételi adatot mutatott a rendszer, mint ami a végeredmény lett. Utána akarunk járni azoknak a bejelentéseknek is, amelyek szerint nagyon magas volt az érvénytelen szavazatok száma – mondta Tóth Bertalan, a szocialista párt frakcióvezetője. Érdekes volt, hogy urnazárás után hosszú órákon keresztül semmilyen részeredményt nem hozott a Nemzeti Választási Iroda. Amikor pedig az első adatok megjöttek, akkor már ilyen hetven-nyolcvan százalékos feldolgozottságnál jártak – közölte Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke hétfőn este az ATV Egyenes Beszédben azt mondta: nem nyúlhattak bele az informatikai rendszerbe este hét és tíz óra között, amíg nem jöttek eredmények. Pálffy Ilona szerint a pártok a jegyzőkönyvi adatokkal össze tudják hasonlítani ezeket az informatikai adatokat. A választási szoftverrel kapcsolatban azt mondta: az nem állt le, csak a választási honlap, ezért használták végül a nyolc évvel ezelőttit. Az EBESZ megfigyelői a választások kapcsán azt közölték: a versengés feltételei nem voltak egyenlőek és az információhoz való hozzáférés és a média szabadsága részleges volt. Ezzel kapcsolatban kérdezte kedden Orbán Viktort az Economist újságírója kedden, a miniszterelnök erre úgy reagált, hogy az EBESZ politikai véleményt fogalmazott meg a magyar választásokról.

Forrás: ATV.hu/PS. Fotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.