Pesti Srácok

Soros emberével üzletelt Karácsony és Fekete-Győr

Soros emberével üzletelt Karácsony és Fekete-Győr

Karácsony Gergely árnyékkormányának kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének környezetében hemzsegnek a Soros Györgyhöz, vagy az általa finanszírozott szervezetekhez kötődő miniszter-jelöltek - írja az Origo. A cégnyilvántartást áttekintve a portál újabb Soroshoz köthető embert talált Karácsony környezetében.

Az MSZP-P jelöltjének korábbi családi cégében 6 éven át volt kültag Tóka Gábor, azaz a Soros-egyetem, a CEU professzora. Nem meglepő módon Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is Soros emberével, Tókával közösködik. Ahogy az Origo korábban már megírta, Karácsony Gergely árnyékkormányának tagjai vagy megbízható ex-MSZMP káderek, vagy hírhedt migránsbarátok, vagy éppen olyan alakok, akik ezer szállal köthetők Soros György bevándorláspárti milliárdos szervezeteihez és hálózatához. Nem ők az egyetlenek azonban, akik Karácsony környezetében a Soros-hálózatot képviselik. A cégnyilvántartást átnézve az Origónak föltűnt, hogy

A Soros-egyetem hivatalos honlapja szerint Tóka jelenleg is professzorként dolgozik Soros egyetemén, a CEU-n.

PestiSracok facebook image

A Momentum is a bevándorláspárti spekuláns emberével üzletel

Fekete-Győr András, a Momentum nevű viccpárt elnöke nemrég bejelentette, hogy a Medián és Tóka Gábor segítségével új közvélemény-kutatást rendeznek a Belvárosban, miután a nőverő Juhász Péter, az Együtt jelöltje belebukott a feleségverési botrányába, és ennek következtében visszalépésre kényszerült. (A méregetés valószínűleg csak lódítás lehetett, hiszen Fekete-Győr visszalépett az MSZP javára, holott korábbi felmérések szerint az ismeretlen MSZP-s jelölt népszerűtlenebb volt, mint a viccpárti elnök.) Az Origo szerint azonban a lényeg: újabb Karácsony-körüli emberről derült ki, hogy egyúttal Soros embere is.

Forrás: Origo, fotó: Lokál

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.