Pesti Srácok

Szijjártó: Soros György képtelen elfogadni a magyar választás eredményét

Szijjártó: Soros György képtelen elfogadni a magyar választás eredményét
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Szijjártó Péter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Soros György megbeszélést folytatott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, elmondta, két olyan emberről van szó, akik szélsőségesen bevándorláspártiak.

- mondta, hozzátéve, hogy mindketten az újraválasztott kormány bukását óhajtották. Hozzátette, hogy a Fidesz-KDNP történelmi győzelmet aratott a választásokon, amit Soros György, Frans Timmermans és az általuk támogatott civil szervezetek nem tudnak vagy nem akarnak elfogadni.

Kérdésre úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor a kormány - a választásokon való rekord részvételnek és rekord szavazati aránynak köszönhetően -

A tárcavezető az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásával kapcsolatban elmondta, az egyeztetésen Szíriáról is tárgyaltak. Világossá tették, hogy a vegyi fegyverek bevetését elutasítják, súlyos bűncselekménynek tekintik, és az elkövetők nem maradhatnak büntetlenül. Hozzátette, elhangzott az is, a politikai és a békés megoldás a cél Szíriában, hogy az elmenekült emberek újra visszatérhessenek és biztonságban élhessenek. Kitért arra is, a szíriai vegyifegyver-létesítmények elleni szombat hajnali amerikai-brit-francia légicsapások egyetlen célja a megtorláson kívül a következő vegyi támadások megelőzése. A miniszter hangsúlyozta, Oroszország szerepe a kérdésben megkerülhetetlen, és a rendezésre tett erőfeszítések akkor tudnak hatékonyak lenni, ha a keleti és a nyugati hatalmak együtt tudnak működni.

MTI; Fotó: PS/HPGY

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.