Pesti Srácok

Toroczkai is indul a Jobbik elnöki tisztségéért

Toroczkai is indul a Jobbik elnöki tisztségéért

Személyesen keresi fel a Jobbik megyei szervezeteit Toroczkai László, hogy ismertesse velük a programját – írja a MagyarIdők.hu. Ásotthalom polgármestere hozzátette, ha a tagszervezeteknél össze tudja gyűjteni a szükséges támogatást, elindul a pártelnöki pozícióért a május 12-i kongresszuson.

A Facebook-on jelentette be Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, hogy elindul a pártelnöki pozíció megszerzéséért folyó megmérettetésen, bár ismert, ezt a párt elnöksége nem támogatta. Mint hozzátette, programját személyesen kívánja ismertetni az alapszervezetek tagsága előtt. Úgy fogalmazott,

A MagyarIdők.hu ugyanakkor felidézi, a májusi tisztújító kongresszust megelőzi egy másik, mivel a Jobbik jelenlegi vezetése a társelnöki rendszer bevezetését próbálja átverekedni a tagságon, amelynek két posztjára Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont szánják. A párt április 28-án fog dönteni arról, hogy akarnak-e változtatni az eddigi struktúrán. A portál megjegyzi, a társelnöki rendszerrel sokan nem értenek egyet a megyei igazgatók közül, többen vélik úgy, hogy a Jobbik elnöksége által erőltetett társelnöki ötlet nem hoz áttörést.

PestiSracok facebook image

Forrás: magyaridok.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.