Pesti Srácok

Trump: a CIA igazgatója múlt héten találkozott Kim Dzsong Unnal

Trump: a CIA igazgatója múlt héten találkozott Kim Dzsong Unnal

Donald Trump amerikai elnök szerdán megerősítette, hogy Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenlegi igazgatója - és Trump külügyminiszter-jelöltje - a múlt héten találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az eseményről elsőként hírt adó The Washington Post című amerikai napilap korábban arról számolt be, hogy a titkos találkozóra húsvét hétvégéjén került sor. Trump a Twitteren azt írta, hogy az összejövetel zökkenőmentesen zajlott, és jó viszony alakult ki a felek között.

Az elnök jelezte, hogy elkezdték kidolgozni az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó részleteit.Erre jelenlegi állás szerint május végén vagy június elején kerülhet sor. Ez lesz az elő csúcstalálkozó az Egyesült Államok és Észak-Korea között a koreai háború óta. Az amerikai vezető azt követően egyezett bele a találkozóba, hogy dél-koreai tisztségviselők átadták Kim erre vonatkozó kezdeményezését, illetve a Koreai-félsziget atommentesítése iránti elkötelezettségének üzenetét. "A nukleáris leszerelés remek dolog lesz a világnak, de Észak-Koreának is!" - örvendezett a Twitteren Trump.

Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Phenjan teljesen, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul felhagyna atomprogramjával. Kritikus hangok azonban megkérdőjelezték Észak-Korea őszinteségét a kérdésben, mert szakértők szerint a nukleáris program a rezsim túlélésének egyik záloga. Az Egyesült Államok és Észak-Korea nem tart fenn hivatalos diplomáciai viszonyt egymással, ami megnehezíti a kapcsolatfelvételt a phenjani és a washingtoni kormány között.Korábban is előfordult már, hogy az amerikai hírszerzés szolgált közvetítőként a felek között. Az Észak-Korea egyetlen nagyhatalmi szövetségesének számító Kína üdvözölte a közvetlen kapcsolatfelvételt Washington és Phenjan között.

PestiSracok facebook image

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

A két Korea gyakorlatilag még mindig háborúban áll egymással, mert az 1950-53-as konfliktust nem békeegyezmény, csak fegyverszünet zárta. A békekötés lehetősége lesz az egyik kiemelkedő témája Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-i találkozójának Kim Dzsong Unnal.

MTI; Fotó: nymag.com

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.