Pesti Srácok

Vadaira és Gyurcsányra hivatkozik egy zsaroló

Vadaira és Gyurcsányra hivatkozik egy zsaroló

Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes politikai befolyására is hivatkozik az az Ny. Z., aki a Magyar Idők birtokába jutott hangfelvételeken megzsarol egy férfit, és arra akarja rávenni, hogy néhány vállalkozót vádoljon meg hamisan egy 2010-es tótkomlósi gabonalopás elkövetésével. Cserébe büntetlenséget ígér neki, ő maga pedig 800 millió forintot remél az akciótól.

Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének és párttársának, Vadai Ágnesnek a neve is feltűnt egy több ezer tonnás gabonalopási ügyben. Az erről tanúskodó hangfájlokat a napokban töltötték fel a Vkontakte nevű közösségi oldalra. A felvételek szerint Ny. Z. arra akart rávenni egy férfit, hogy a búza eltulajdonításával vádoljon meg néhány vállalkozót, akikre így nyomást lehetne gyakorolni. Ny. Z. azt mondja: 800 millió forintot akar tőlük. A hamis vádért cserébe pedig azt ígéri beszélgetőpartnerének, hogy befolyásolja az ellene folyó büntetőeljárást, rávesz egy tanút arra, hogy változtassa meg a vallomását. Ny. Z. a felvételeken azt is kiemelte: a politika rajta tartja a szemét az eljáráson, Gyurcsány Ferenc például telefonon érdeklődött a tótkomlósi lopásról. A hangfelvételek megosztója egy másik ellenzéki politikust, Vadai Ágnest is megnevezte az ügy érintettjeként. Részleteket azonban nem árult el. Némi keresgélés után az Országgyűlés honlapján a Magyar Idők megtalálta azokat az interpellációkat, amelyeket Vadai intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez és Pintér Sándor belügyminiszterhez. Ezekben a politikus azt írja:

Figyelemre méltó, hogy az eset felkeltette a DK-sok érdeklődését. A tótkomlósi lopásról ugyanis az elkövetés idején egy-két híradásnál több nem jelent meg. Ezek, valamint egy későbbi riport arról szólnak, hogy a közraktárazott búzát egy áttárolás (a termény áthelyezése az egyik raktárból egy másikba) során lovasíthatták meg. A gabona a Raiffeisen Kereskedőház tulajdona volt, amely a kárigényét érvényesítette az áru felelős őrzőjén, egy azóta már felszámolt agrárvállalkozáson. Ny. Z. állítása szerint ettől a társaságtól szerezte meg az így az áttárolóval szemben keletkezett követelését. Ettől kezdve viszont a tótkomlósi ügy egyszerű elszámolási vita lenne, amelybe valamiért tulajdonképpen a DK is beleavatkozott - írja a Magyar Idők.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők, fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.