Pesti Srácok

Vajda Zoltán kapott egy pénzbírságot is az ellene folyó nyomozás mellé

Vajda Zoltán kapott egy pénzbírságot is az ellene folyó nyomozás mellé

Éppen csak, hogy beállt Vajda Zoltán, az Együtt botrányos előéletű képviselőjelöltje mögé az MSZP-Párbeszéd és a DK a budapesti 13. választókerületben (Cinkota–Rákosszentmihály), rögtön rossz híreket is kapott. A választási bizottság ugyanis törvényszegés miatt megbírságolta az Együtt fenegyerekét, aki láthatóan sportot űz a választási szabályok áthágásából: néhány hét alatt immár harmadszor kevert bajt, és rendőrségi nyomozás is zajlik ellene.

A jelek szerint Vajda Zoltán annyira szeretné az Országgyűléssel is megismertetni összetéveszthetetlen orgánumát, hogy semennyi pénzt nem sajnál a cél elérése érdekében. A „jogállamiság helyreállítása” érdekében, a lehető leghisztérikusabb hangnemben kampányoló politikus ugyanis ismét – többedszerre is – összeütközésbe került a választási törvénnyel. A szabályokat rendszeresen megkerülő, az ellenfelei lejáratásában is előszeretettel utazó politikust 138 ezer forintos bírság kíséretében elmarasztalta a választási bizottság március 31-i határozatában, amiért tiltott helyre rakta ki a választási hirdetését.

Halottak neveit is ráhamisították az ajánlóíveire

Nem ez az első törvénybe ütköző cselekedete az önkormányzati képviselőként már szinte minden kollégájával – legyen jobb- vagy baloldali – összeveszett botrányhősnek. Bő két hete lefoglalta a rendőrség az általa leadott ajánlási íveket, mert azokon elhunytak neve is szerepelt, valamint olyan személyek nevei, akik bizonyíthatóan nem támogatták őt. Ebben az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás választási csalás alapos gyanújával.

PestiSracok facebook image

Iskolában gyűjtötte az ajánlásokat

Az ajánlásokkal gondban lehetett, valószínűleg nehezen szedte össze a szükséges ötszázat, mert mielőtt hamisított íveket adott volna le, még az iskolai gyűjtéssel is megpróbálkozott. Korábban ezért is megfeddte a választási bizottság. Vajda február 19-én a Facebook-profilján fizetett hirdetéseket tett közzé, amelyekben választási gyűlést hirdetett a XVI. kerületi Veres Péter utcában található Gourmand Szakácsiskolába, ahol a támogatóival kampányvideót is forgattak. Az iskola köznevelési intézmény, így ott a hivatalokhoz, hatóságok, közintézmények hivatali helyiségeihez hasonlóan a jogszabály tiltja a választási kampánytevékenységet. A törvényesség visszaállításáról papoló képviselőjelölt akkor még megúszta a pénzbírságot, ezúttal viszont, a sokadik törvényszegésénél már „megdrágult” a kampánya.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?