Pesti Srácok

A keresztet köpködő ellenzéki csőcselék helyett Áder János kért bocsánatot

A keresztet köpködő ellenzéki csőcselék helyett Áder János kért bocsánatot

Áder János személyesen kért bocsánatot a református egyházi vezetőktől az őket az Országgyűlés alakuló ülése után ért támadás miatt. A köztársasági elnök kedden a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában kereste fel a református elöljárókat. "Akik nem ismerve se Istent, se embert, csak üvöltözni, gyalázkodni képesek, sötét erőknek engedik át önmagukat" - fogalmazott.

Áder János úgy fogalmazott, mivel egy hete hiába vár a bocsánatkérő nyilatkozatra, "ezért a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolózó politikusok helyett" megköveti Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát. Hozzátette, az egyházi vezetők az ő meghívására vettek részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Áder János hangsúlyozta, a véleménynyilvánítás szabadsága Alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. Ennek a szabadságnak azonban "világos határa van", amely "ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát".

-mondta. A köztársasági elnök szerint "nincs az a sérelem, amely igazolhatná, hogy Magyarországon becsületes, jó szándékú embereket, nagyra becsült vallási vezetőket, egy tisztességben megőszült tudóst, egy öt gyermekes édesapát ilyen méltatlan támadás érjen."

PestiSracok facebook image

-fogalmazott. Elmondta, ez a harmadik alkalom, hogy "hasonló ügyben" a nyilvánossághoz kell fordulnia. Először 2012 júniusában kellett felemelnie a szavát, amikor Schweitzer József nyugalmazott főrabbit érte atrocitás az utcán, másodszor pedig négy esztendővel ezelőtt, amikor Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok elnökét támadták meg. Most pedig a református egyházi vezetőknek kellett a Parlament épületéből kilépve azt tapasztalniuk, hogy "vannak, akik csak a gyűlöletkeltés, a rombolás, az erőszak törvényét ismerik".

Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke Áder János látogatását megköszönve elmondta, a köztársasági elnök "mély, személyes beszélgetésben is kifejtette álláspontját" a református egyházi vezetőknek. A püspök "mély alázatra valló" "felemelő, nagy tettnek" nevezte a köztársasági elnök bocsánatkérő gesztusát. Az egyházi vezetők köszönetképpen egy a reformáció emlékévében készített zászlót ajándékoztak Áder Jánosnak, amelyen a kárpát-medencei református egyházak címere, valamint egy Szent Pál-i gondolat látható: "akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.