Pesti Srácok

A nemzeti érdekek a legfontosabbak - mondta meghallgatásán a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Korom Ferenc

A nemzeti érdekek a legfontosabbak - mondta meghallgatásán a Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Korom Ferenc

A nemzeti érdekek képviselete kell, hogy vezéreljen mindent, nemzeti haderőt kell építeni és fejleszteni - hangsúlyozta Korom Ferenc az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti Honvéd Vezérkar főnök-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán hétfőn.

Korom Ferenc elmondta: széleskörű szolgálati tapasztalata van Magyarországon és külföldön egyaránt. Ismeri a Magyar Honvédség stratégiai, középvezetői és végrehajtó szintjét is. Azt is hangsúlyozta, hogy a csapatmunkában hisz. Mint mondta: az ország fegyveres védelme szempontjából "a magányos hősök kora lejárt", a kihívásokra csapatban lehet "kollektív bölcsességgel" jó választ adni a kihívásokra.

- szögezte le vezérkari főnök-jelölt. Kifejtette: a múltban és a jelenben is bizonyítják, hogy a magyar katonák mindig készek reagálni a váratlan feladatokra is. Korom Ferenc azt mondta: ismeri a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét, képességeit és korlátait is.Tisztában van Magyarország biztonsági helyzetével, a nemzetközi és hazai kihívásokkal. A vezérkari főnök-jelölt szerint a jövőt, a 21. századi Magyar Honvédséget a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósulása jelenti. Hangsúlyozta továbbá az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését, s kiemelte: minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme, amelyben a magyar katonák mutatnak példát.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a vezérőrnagy.

Korom Ferenc meghallgatását hosszas ügyrendi vita előzte meg a honvédelmi bizottságban. A testület ellenzéki tagjai ugyanis kifogásolták: vezérkari főnököt a miniszternek, vagyis jelen helyzet szerint Simicskó Istvánnak és nem a leendő miniszternek, Benkő Tibornak kellett volna jelölnie. Ezekre reflektálva: Benkő Tibor elismerte, hogy van szabályozatlanság a kérdésben, de kiemelte: a meglévő szabályok sem tiltják a vezérkari főnök-jelölt meghallgatását. Megismételte, jelölhet vezérkari főnököt, kezdeményezheti meghallgatását, de kinevezését majd csak miniszterként kezdeményezi. Kocsis Máté, a testület fideszes elnöke elismerte, hogy a helyzet "atipikus", de megjegyezte, Benkő Tibor miniszteri meghallgatásán bejelentette: benyújtja lemondását, s hogy utódjának Korom Ferencet jelöli. Kocsis Máté a vonatkozó jogszabályt felolvasva ismertette: az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a vezérkari főnököt kinevezése előtt meghallgatja, alkalmasságáról szavaznak.

Korom Ferenc jelenleg a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka. Az ÖHP vezetését Korom Ferenc idén januárban vette át Huszár János altábornagytól, aki akkor a vezérkari főnök helyettese lett. Korom Ferenc vezérkar főnöki kinevezését hat igen, és három tartózkodás mellett támogatta a testület. Az ülésen Benkő Tibor jelenlegi vezérkari főnök, honvédelmi miniszter-jelölt kérdésre válaszolva elmondta: nem tervezik a honvédelmi tárcát Székesfehérvárra költöztetni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.