Pesti Srácok

A román szociáldemokraták nem hagyják magukat

A román szociáldemokraták nem hagyják magukat

A román Szociáldemokrata Párt (PSD) nem készül arra, hogy felfüggessze az államfőt tisztségéből, de nem marad tétlen, ha kormányát jogtalan eszközökkel próbálják félreállítani, és minden törvényes eszközzel megvédi a 2016 decemberi választásokon kifejezett népakaratot - figyelmeztetett hétfőn Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

A kormánypárt vezetője arra reagált így, hogy múlt héten Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bűnvádi feljelentést tett ellene és Viorica Dancila kormányfő ellen. A PSD szerint ugyanis a feljelentés célja az, hogy az ügyészség egy esetleges bűnvádi eljárása ürügyet és jogi lehetőséget teremtsen a jobboldali államfő számára, hogy felfüggessze tisztségéből a miniszterelnököt.

A PSD csaknem valamennyi területi szervezete és számos vezetője éles támadást intézett a napokban Klaus Iohannis államfő ellen, akit a feljelentés értelmi szerzőjének tartanak, azt feltételezve róla, hogy az ügyészséget akarja felhasználni politikai ellenfele eltávolítására, főleg azután, hogy szerintük egyszer már eredményesen bevetette ezt a stratégiát a PSD egy korábbi miniszterelnöke, Victor Ponta esetében. Dragnea hétfőn megerősítette: a pártban az is felmerült, hogy nagyszabású tömegdemonstrációt szervezzenek a Dancila-kabinet támogatására.

PestiSracok facebook image

A PSD elnöke jogi képtelenségnek és antiszemitizmusnak minősítette Ludovic Orban feljelentését, amely szerinte ellenséges hatalomként állítja be Izraelt. A PNL elnöke az ország izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése ügyében elfogadott titkos kormányzati memorandum elfogadásának körülményeit és kiszivárgását kifogásolva hazaárulásért, államtitoksértésért, az államfő szándékos félretájékoztatásáért és jogkörének elbitorlásáért tett bűnvádi feljelentést Viorica Dancila kormányfő ellen, Dragneát pedig államtitoksértésért panaszolta be. A legfőbb ügyész a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséghez (DIICOT) továbbította Ludovic Orban feljelentését, mert a panaszos által megfogalmazott vádpontok kivizsgálásában a DIICOT illetékes.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.