Pesti Srácok

Áder: a városoké a kulcsszerep a klímavédelemben

Áder: a városoké a kulcsszerep a klímavédelemben

A klímavédelemben a kulcsszerep a városokra hárul - jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn, miután hivatalában fogadta Tarlós István főpolgármestert és a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) tagjait.

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, a döntő szerep a városokra, különösen a nagyvárosokra hárul. A kibocsátás 70 százalékáért ugyanis ezek felelnek - mondta az államfő. Az Under2 nemzetközi klímavédelmi együttműködésről szóló tárgyalás után Áder János közölte: Budapest 2015-ös belépése után most az MJVSZ tagjai is egyhangúlag úgy döntöttek, hogy csatlakozni kívánnak a mozgalomhoz. Az államfő azt mondta, a 2015-ös párizsi klímaegyezménnyel "lélektani áttörés" történt, de még mindig rengeteg a tennivaló, a kitűzött cél eléréséhez a nemzeti vállalások nem elegendőek.

- mutatott rá Áder János. Elhangzott, hogy a nemzetközi mozgalom tagjai ma már világszerte több mint egymilliárd embert képviselnek. Áder János hangsúlyozta: a közös cél, hogy élhető környezetet, fenntartható gazdaságot, urbanizált térséget hagyjunk a következő generációkra.

PestiSracok facebook image

Tarlós István főpolgármester elmondta, az utánunk jövő generációkat érintő problémák közül az egyik legégetőbb a globális klímaváltozás kérdése.

- közölte. Az államfő az MVJSZ elnökétől, Szita Károly (Fidesz-KDNP) kaposvári polgármestertől kérte, hogy a kezdeményezést továbbítsa a megyei jogú városok polgármesterei felé. Szita Károly elmondta, a megyei jogú városok egyhangúlag döntöttek arról, hogy "a klímavédelem nemzetközi éllovasai lesznek".

- közölte, és példaként említette, hogy a közintézmények jelentős részét energiahatékonnyá teszik, megújuló energiaforrásokat kötnek a közösségi rendszerekre.

- jelezte Szita Károly.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.