Pesti Srácok

Bemutatkozott az USA leendő budapesti nagykövete

Bemutatkozott az USA leendő budapesti nagykövete

Az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését és a demokratikus értékek előmozdítását nevezte céljának szerdai szenátusi meghallgatásán David B. Cornstein üzletember, akit Donald Trump budapesti nagykövetnek jelölt. A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember – miután viszonylag részletesen ismertette eddigi pályafutását és beszélt családjáról, köztük magyar születésű nagyanyjáról, Sáráról is – felvázolta elképzeléseit.

Cornstein felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására a korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján. Leszögezte, elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek. Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni – fogalmazott.

David B. Cornstein hangsúlyozta, hogy szoros együttműködést tervez a magyar kormánnyal a közös biztonsági aggodalmak megvitatásában. Hozzátette: az együttes munka tovább erősítheti a rendfenntartó erők és a terrorizmus ellen küzdő intézmények kommunikációját. A nagykövetjelölt kiemelten fogja kezelni az amerikai gazdasági érdekek érvényesülését. A magyar gazdaság helyzetére utalva kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt az ország gazdasága különlegesen jól teljesít. Fontos célként jelölte meg a szerinte Magyarországon és Közép-Európában jelentkező antiszemitizmus visszaszorítását. Szorosan együttműködne a zsidó szervezetekkel és más vallási közösségekkel, valamint a magyar kormányzattal annak érdekében, hogy a zsidó közösség biztonságban érezze magát.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.