Pesti Srácok

Emmi: Családbarát országgá szeretnénk tenni Magyarországot

null

A megalakuló új kormány folytatja a gyermekes családokért tett intézkedéseket, olyan családbarát országgá szeretnék tenni Magyarországot, ahol az édesanyák és a gyermekes családok minden lehetséges támogatást megkapnak - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága Anyák napja alkalmából kiadott vasárnapi közleményében.

Azt írták, szeretnék az eddigieknél is erősebben kifejezni megbecsülésüket és támogatásukat az édesanyák felé. Hozzátették, ott állnak az édesanyák és a leendő édesanyák mellett minden élethelyzetben, amikor gyermekvállalásra készülnek, amikor várandósak, amikor megszületik az első, a második, vagy a harmadik gyermekük. Amikor úgy döntenek, hogy szeretnének otthon maradni a gyermekkel, amikor a gyermeknevelés mellett tanulni vagy dolgozni akarnak, amikor otthonteremtésbe kezdenek, amikor bölcsődébe, óvodába, iskolába járatják a gyermeküket, vagy amikor hosszú évtizedek munkája és a gyermeknevelés után úgy döntenek, hogy szeretnének nyugdíjba menni és már az unokákkal lenni.

Felidézték, a nemzeti kormány ezért vezette be a családi adórendszert, a családi adókedvezményt, a gyed-extrát, és adta vissza a hároméves gyest az édesanyáknak.

PestiSracok facebook image

-írták.

Közölték, minden eddiginél több pénzzel támogatják a családok otthonteremtését és a több gyermeket vállaló családokat segítik az adósságcsökkentésben, a jelzáloghitel-tartozásból és a diákhitel-tartozásból is jelentős összegeket engednek el számukra. A minimálbér emelésével együtt a gyed, valamint a diplomás gyed összegét is növelték, valamint a csecsemőgondozási és gyermekgondozási díj összege is jelentősen emelkedett az elmúlt években. Januártól a külföldön tartózkodó vagy ott élő magyar édesanyák is kapnak a gyermek születése után egyszeri anyasági támogatást és az egész Kárpát-medencére kiterjesztették a babakötvényt is.

-olvasható a tárca közleményében.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.