Pesti Srácok

Fenyő-gyilkosság: Portik is utasíthatta Gyárfást

null
Portikot a Prisztás-ügyben korábban, nem jogerősen 11 év fegyházra ítélték. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Akár fel is cserélhetők a több mint húsz évvel ezelőtt a Fenyő János médiamágnás meggyilkolásának ügyében az eddig megismert, a hatóságok által vélelmezett szerepek: elképzelhető, hogy az ügyben felbujtással gyanúsított Portik Tamás nem Gyárfás Tamás megrendelésére szervezte meg a merényletet, hanem az fordítva történt – írta szerdán a Magyar Idők.

A lap szerint az első Orbán-kormány hivatali ideje alatt, éppen az olajügyeket vizsgáló bizottság működése idején kezdte el rögzíteni az olajügyletekben leginkább érintett Portik a Gyárfással folytatott beszélgetéseit. Azt egyelőre nem tudni, hogy az egykori Energol-vezér adott-e utasításokat a Nap TV akkori vezetőjének, az mindenesetre tény: az akkori vizsgálat lényegé­ben bohózattá vált, a köztelevízió pedig partnere volt ebben Portiknak és a balliberális oldalnak. A 2000 és 2004 közötti időszak meglehetősen mozgalmas volt, akkor ugyanis Portikot – az olajozással elcsalt milliárdok, vagyis az Energol-ügy miatt 1997-től – körözte a rendőrség, azonban a férfit annak ellenére sem fogták el, hogy akkoriban az Egyesült Államok és Magyarország között ingázott. Miután 2003-ban elévültek a terhére rótt bűncselekmények, és a körözést visszavonták, Portik még inkább aktivizálódott. A nyilvánosságra került vallomások szerint az olajmaffiózó körei az akkori rendőri vezetés egy részét lefizették, úgymond pórázon tartották, így a bűnözői csoportnak nem volt félnivalója. A hírhedt nehézfiúk minden rendvédelmi, de még titkosszolgálati információról is meglepő gyorsasággal értesültek.

Ezen a ponton Gyárfás Tamás szerepe kiemelt fontossággal bírhat, mivel az említett időszakban a Nap TV tulajdonosaként, producereként ténykedett, így komolyan befolyásolni tudta a közbeszédet. Miniszterek, vezető politikusok adták egymásnak a kilincset az Angol utcai stúdióban. A Portik-archívum 2000-ben készült hangfelvételei éppen az úgynevezett olajbizottság működésének idejére estek. Ez volt az a testület, amelyet a kisgazda Pallag László vezetett, ám gyakorlatilag az évszázad bűncselekmény-sorozatának kivizsgálását az akkori ellenzéki politikai elit hathatós segítségével sikerült bohózattá zülleszteni. Előhozták például a Nógrádi testvéreket, akiket később olajtanúknak hívtak. Ők voltak azok, akik az olajügyekről csak részinformációkkal bírtak, ám egyikük, mint az kiderült, saját édesapja megölésére is képes volt. A Nap-keltében a testvérek rendszeres vendégek voltak, zavarkeltő és rágalmazó nyilatkozataik helyet kaphattak Gyárfás tévéjében. A szereplés nyomán velük, na meg az olajbizottság úgymond koronatanújával, Sándor István „Papa” nyugalmazott rendőr alezredessel volt tele a sajtó, aki az olajozásról úgy beszélt a Kereszttűzben, hogy meg sem említette az Energolt, illetve Portik Tamásékat. A Gyárfással folytatott beszélgetésekben Portik többször szóba hozta a Fenyő-gyilkosságot, és szándékosan úgy fogalmazott, hogy a felbujtó szerepe világossá váljon.

Forrás: Magyar Idők. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.