Pesti Srácok

Júliusban kezdődik KGBéla volt jobbikos képviselő büntetőpere

Júliusban kezdődik KGBéla volt jobbikos képviselő büntetőpere

Részben zárt ajtók mögött, júliusban kezdődik KGBéla volt jobbikos, független uniós képviselő büntetőpere az unió intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás vádjával; a politikus ártatlannak tartja magát - írta a Magyar Idők.

A lap keddi száma szerint július 10-én a Budapest Környéki Törvényszék előkészítő ülést tart. A lapnak Gyimesi Kinga, a törvényszék sajtótitkára elmondta, az ülés feladata annak biztosítása, hogy törvénysértő vád ne kerüljön a bíróság elé, és az eljáró tanács ne vonjon magához a hatáskörébe vagy illetékességébe nem tartozó ügyet, illetve hogy az ügyben pertechnikai kérdéseket tisztázzanak, elsősorban az eljárás gyorsítása érdekében. Az előkészítő ülés nyilvános, de részben zárt lehet - közölte.

Az EP-képviselőt az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással és három rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával vádolta meg december elején a Központi Nyomozó Főügyészség.

Forrás: Magyar Idők, MTI; Vezető kép: nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.