Pesti Srácok

Kitoloncoltak Németországból Tunéziába egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt

Kitoloncoltak Németországból Tunéziába egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt

Kitoloncoltak Németországból Tunéziába szerdán egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt, akinek ügyét a német alkotmánybíróság is tárgyalta. A német sajtóban Haikel S. néven azonosított férfit Hessen tartomány belügyminisztere, Peter Beuth bejelentése szerint szerdán repülővel Tunéziába szállították és átadták a helyi hatóságoknak. Hazájában bíróság elé állítják, azzal vádolják, hogy részt vett több iszlamista terrortámadásban, köztük a tuniszi Bardo Múzeumban 2015 márciusában elkövetett, 21 halálos áldozatot követelő merényletben.

A 37 éves férfi álnéven, menedékkérőként érkezett Németországba 2015-ben. Szíriai állampolgárnak mondta magát. A német hatóságok nyomozást indítottak ellene az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatásának gyanújával, és a terrorcselekmény elkövetésére hajlandónak tartott, közveszélyes személyek közé sorolták, a tunéziai hatóságok pedig 2016-ban kérték a kiadatását.

A gyanúsított valamennyi jogorvoslati lehetőséget megragadva igyekezett megakadályozni, hogy visszaszállítsák hazájába. Ügye az alkotmánybíróságig jutott, amely hétfőn megnyitotta az utat a kitoloncolás előtt. A testület kimondta, hogy nem ellentétes az alaptörvénnyel egy terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott közveszélyes külföldi kitoloncolása akkor sem, ha halálbüntetés fenyegeti hazájában, amennyiben biztosított, hogy az esetleges halálbüntetést nem hajtják végre, és biztosított az is, hogy van jogi és tényleges lehetősége arra, hogy visszanyerje szabadságát.

Az indoklásban kiemelték az ügy előző szakaszában eljáró szövetségi közigazgatási bíróság megállapításait, amely szerint Tunéziában nem hajtják végre a jogerősen kiszabott halálbüntetéseket, hanem államfői kegyelemmel életfogytiglani szabadságvesztés büntetéssé változtatják, és az elítélt a büntetés első 15 évének letöltése után egy újabb eljárás megindításával visszanyerheti a szabadságát.

PestiSracok facebook image

Az alkotmánybírósági döntés lehetőséget adhat egy sor további ügy lezárásához, például az al-Kaida iszlamista terorrszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egyik állítólagos volt testőrének esetében. A 42 éves tunéziai férfi ügye csaknem egy évtizede húzódik, és országos feltűnést keltett a napokban, mert a német sajtó megírta, hogy szociális segélyből él, és a hatóságok nem tudják eltávolítani az országból.

Helmut Teichmann, a szövetségi belügyminisztérium államtitkára május elején elmondta: amennyiben az alkotmánybíróság a tárca várakozásának megfelelően arra a megállapításra jut, hogy nem ellentétes az alaptörvénnyel a kitoloncolás olyan országokba, ahol jogilag még létezik a halálbüntetés, de gyakorlatilag már nincsen, a hatóságok ismét elindítják a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfi hazatoloncolására irányuló eljárást, és még az idén nyáron vissza is juttathatják az észak-afrikai országba.

MTI; Fotó: Daily Express

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.